Kezdőlap Régió

Hétről-hétre együtt a 2014/2015-ös évadban!

Molnár Ferenc Liliomával indul, majd Verne Gyulával és a Csókos asszonnyal folytatódik a következő színházi évad Kecskeméten. A Városi Mozi musical előadással nyitja meg kapuit, Vörösmarty Mihály születésének 215. évfordulójáról pedig a Csongor és Tünde műsorra tűzésével emlékezik meg a kecskeméti teátrum társulata – Cseke Péter direktor meghirdette a kecskeméti Katona József Színház 2014/15-ös évadtervét!

A nagyszínpadon hét, a Kelemen László Kamaraszínházban, illetve a várhatóan januárban nyitó Városi Mozi épületében három, a Ruszt Stúdióban szintén három bemutató lesz az új évadban. A műfaji statisztika a könnyed szórakozás kedvelőinek kedvezhet: a társulat többek között két komédiát, egy bohózatot és egy vígjátékot, valamint egy-egy operettet, musicalt és zenés játékot tűz műsorára a következő évadban.
Jövőre is rendeznek Kecskeméten a színház visszatérő rendezői: Szász János (Molnár Ferenc:Liliom), Nagy Viktor (Zerkovitz Béla-Szilágyi László: Csókos asszony), Mohácsi János (Georges Feydeau: Balfék), valamint Cseke Péter és Réczei Tamás. Először rendez a hírös városban Keszég László (Johann Nestroy: A talizmán), és a színészként ismert Dunai Tamás is bemutatkozik rendezőként Déry Tibor Óriáscsecsemő című abszurd játékával.
A nagyoperett bemutatóját jövőre különösen nagy figyelem kísérheti, hiszen hosszú évek óta először nem volt szükség vendégművészek meghívására: a primadonna és a bonviván is a teátrum társulatából kerül ki, Dobó Enikő és Orth Péter személyében.
Az augusztusi évadnyitó társulati ülésre két új tag érkezik: Kocsis Pál és Csapó Virág színművészek, mindketten Kaposvárról szerződnek a hírös városba.
– Két nagy jubileumot ünneplünk a következő évadban – mondta el Cseke Péter. – Színházi Vándorok címmel bemutatjuk Réczei Tamás Kelemen László halálának 200. évfordulójára írt zenés játékát. A másik jeles dátum Vörösmarty Mihály születésének 215. jubileuma, amelynek tiszteletére műsorra tűztük a Csongor és Tündét egy fiatal tehetség, Porogi Dorka rendezésében.
A gyerekeket jövőre is izgalmas előadások sora várja a kecskeméti teátrumban! Csajkovszkij diótörőjével folytatódik a tánc-beavató színház, Cirkuszkocsival egészen a Sarkvidékig juthatnak Verne Gyula kíséretével, az opera+kakaó előadások sora pedig Rossini áriákból szőtt mesével folytatódik, a nagy érdeklődésre való tekintettel a nagyszínpadon.
Fontos információ, hogy az új bérleteket már május 20-ától meg lehet vásárolni. A bérletezés egészen június 27-éig tart, majd a rövid nyári szünetet követően augusztus 25-étől indul újra.