Kezdőlap Régió KAJAK

KAJAK

KAJAK21 nap múlva kezdődik a világkupa – Megérkezett Szegedre a magyar válogatott

Minden készen áll a Szegedi Olimpiai Központban, ismertebb nevén a Maty-éri kajak-kenu pályán a hétvégi világkupára, már csak a szurkolók hiányoznak, hangzott el az eseményt nyitó sajtótájékoztatón, ahol a több mint 60 fős magyar válogatott is bemutatkozott.

„Az igazi munka abban rejlik, hogy a sportoló eljusson egy ilyen színvonalú világverseny rajtjáig” – utalt az idei regatta kampányszlogenjére köszöntőbeszédében Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki elmondta, hogy az idén is Szeged rendezheti meg a szezon legrangosabb világkupa-versenyét, amelyen 54 ország legjobbjai vesznek majd részt és egyben megköszönte a városvezetőknek, hogy Szeged idén is támogatta az esemény megrendezését.

„Szeged egészen összeforrt a kajak-kenu válogatottal és ezzel a sportággal – mondta a város képviseletében Dr. Szentgyörgyi Pál. Az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke hozzátette, hogy már több külföldön rendezett kajak-kenu versenyen is részt vett, szerinte az alapvető különbség más helyszínek és Szeged között, hogy itt értik és szeretik a sportrajongók a kajak-kenut és nagyon tudnak szurkolni.

„3 oka van, amiért a nemzetközi mezőny szívesen jön Szegedre, a sok néző, a jó idő és a zökkenőmentes szervezés, reményeim szerint mindhárom adott lesz ezen a világkupán – mondta az esemény szervezőbizottságának elnöke. Dr. Ábrahám Attila arra hívta fel a szurkolók figyelmét, hogy a nézők számára a világkupára egész hétvégén ingyenes a belépés. Hozzátette, hogy a nézőket ingyenes buszjárat szállítja ki a városból a pályára, aki viszont autóval, vagy motorkerékpárral érkezik, annak a parkolásért fizetnie kell.

„Meg szeretnénk nyerni a pontversenyt a hétvégén” – jelentette ki a felnőtt válogatott szövetségi vezetőedzője. Storcz Botond szerint az idei világkupa-sorozat Szegeden csúcsosodik ki. Éppen azért nagyon erős riválisokra és hatalmas csatákra számít – tette hozzá a szakember.

Az idei világkupa nemcsak a gyorsasági válogatott versenyzőkről, hanem a parakenusokról is szól. 12 ország, mintegy 40 versenyzője áll majd rajthoz a hétvégén, a magyar színeket 10 sportember képviselheti majd.

„Úttörő szerepet vállalt tavaly a magyar szövetség parakenuban is – mondta Weisz Róbert szövetségi vezetőedző. Mi már 2013-ban is szerettünk volna a világkupán parakenu futamokat szervezni, de akkor nem érkezett elég nevezés. Idén Milánóban már voltak próbálkozások, de ott közel sem jött össze annyira rangos mezőny, mint nálunk erre a hétvégére.”

Az ICF szegedi gyorsasági kajak-kenu és parakenu világkupa holnap reggel 9 órakor a női K-1 500 méteres előfutamaival kezdődik. A döntőket szombaton és vasárnap bonyolítják a Maty-éren, ezeket az M1 és az Eurosport is élőben közvetíti majd.

További információ: www.kajakkenusport.hu
A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ.