Kezdőlap Régió RENDŐRSÉGI HÍREK

RENDŐRSÉGI HÍREK

Hírek Bács-Kiskun megyéből
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. május 21. 8:09
Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában hét anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette G. László 26 éves kecskeméti lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. március 22-én 19 óra 30 perc és 20 óra közötti időben egy kecskeméti kocsma teraszán, minden előzmény nélkül, egy alkalommal megütött egy férfit, akinek eltört az orrcsontja.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette T. Gabriella 53 éves kecskeméti lakost. A nő 2014. május 20-án 8 óra 40 perckor egy kecskeméti áruházból kávét, tejszínhabot és étolajat akart eltulajdonítani, de a lopás közben tetten érték.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette P. Attila 45 éves kiskőrösi lakost. A férfi 2014. május 20-án 12 óra 50 perckor Kiskőrösön annak ellenére közlekedett egy személygépkocsival, hogy a Kiskőrösi Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta.

Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított két koszovói állampolgárral szemben, akiket 2014. május 20-án 10 órakor igazoltatott a járőr Bácsalmás külterületén. Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat, hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Őrzött Szállásán helyezték el őket, kiutasítást előkészítő őrizetbe vételük mellett.
rendőr csík
A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ.