Kezdőlap Régió MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

Országgyűlés-bizottság-nemzetbiztonság
RÖVIDHÍR – Belügyi államtitkár – még nem nevezték ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját

Budapest, 2014. július 21., hétfő (MTI) – A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára szerint adminisztratív hiba lehetett, hogy a Magyar Közlöny múlt pénteki számában megjelent Szabó Hedvignek, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává történő kinevezése.

Tasnádi László az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői ülésén elmondta: a szakszolgálat vezetőjének kinevezése egy hosszú jogi procedúra, mely egyelőre ott tart, hogy Pintér Sándor belügyminiszter Hende Csaba honvédelmi és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyeztetve alkalmasnak találta Szabó Hedviget a szolgálat főigazgatójának, s ezt Orbán Viktor kormányfő is támogatta. A törvényben előírt következő lépés, hogy a parlament szakbizottságának is véleményeznie kell, hogy a jelölt alkalmas-e posztra. Szabó Hedvig főigazgató-jelölti meghallgatását jövő hétfőre tervezték – mondta az államtitkár.
Tasnádi László kiemelte: Szabó Hedvig kinevezése még nem történt meg, továbbra is igazgatói posztot tölt be a szakszolgálatnál.

bkdi \ bdó

MTI 2014. július 21., hétfő 14:50