Kezdőlap Régió POLICE

POLICE

kép1Lezárt ügy: Egy felbujtó, két rabló
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. július 31. 12:28
Befejeződött a nyomozás, vádemelést javasol a rendőrség.
A cikkhez kapcsolódó videó:

Mint arról korábban hírt adtunk, a gyanú szerint E. Róbert felbujtására 2014. március 29-én 0 óra 30 perc körüli időben L. Tamás és B. László betörtek egy 71 éves férfi kiskunmajsai tanyájába.

Az egyedül élő bácsit a férfiak háza felgyújtásával fenyegették, bántalmazták és készpénze átadására szólították fel. Az idős sértett támadói a tanya épületeit átkutatták, azonban készpénzt nem találtak. Ezt követően a sértettet a lakóépületbe zárták, majd a helyszínről elmenekültek.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás és magánlaksértés, valamint személyi szabadság megsértése bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. április 10-én őrizetbe vette L. Tamás 27 éves kömpöci és B. László 33 éves kéleshalmi lakosokat, valamint rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt E. Róbert 31 éves kiskunmajsai férfit.

A rendőrök kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amit a Kiskunhalasi Járásbíróság elrendelt.

A rendőrség a nyomozást 2014. július 30-án befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek küldik meg.