Kezdőlap Régió SPORT

SPORT

kajakMegérkezett Szegedre a csapat

Minden készen áll a Szegedi Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központban, ismertebb nevén a Maty-éri pályán a világbajnokságra, már csak a szurkolók hiányoznak, hangzott el az eseményt nyitó sajtótájékoztatón, ahol bemutatkozott a 39 fős magyar csapat is.

„Ha jól számolom, 5 éven belül ez már a hetedik jelentős világversenye lesz a sportágunknak Szegeden, a város neve összeforrt a kajak-kenuval, nagyon szépen köszönjük a vendégszeretetet” – mondta köszöntőbeszédében Schmidt Gábor, a MKKSZ szakmai alelnöke, aki a magyar csapat vezetőjeként hozzátette, hogy a világbajnokságon kiváló körülmények várnak minden sportolót, ezért köszöni a szervezőbizottság eddigi munkáját.

„Aki valaha sportolt, az meg fogja erősíteni, amit mondok. Minden versenyző vágyik rá, hogy itthoni világversenyen állhasson oda a rajthoz” – mondta az utánpótlás válogatott szövetségi vezetőedzője, aki szerint a fiatal versenyzők egész pályafutását meghatározhatják majd azok az élmények és sikerek, amelyekben ezen a hétvégén lehet részük. Hüttner Csaba úgy fogalmazott, hogy megismételhetőnek tartja a tavalyi világbajnokágon elért eredményeket – 2013-ban 8 világbajnoki címet, összesen 17 érmet szereztek a magyarok Kanadában – de nem akarja rátenni az esélyesség terhét a versenyzőire, ezért nem tippeli meg, hogy összesen hány érmet szerezhetnek most a magyarok.

„Sok fiatal kajakos és kenus tudott beépülni a felnőtt válogatottba az elmúlt 2 évben, a hétvégén vízre szálló ifjúsági és U23-as versenyzők előtt is egyenes lehet az út a legnagyobbak közé – kezdte beszédét Csabai Edvin. Az MKKSZ szakmai igazgatója hozzátette, ez a generáció már jóval tudatosabban készül a 200 méteres versenyszámokra is, ez meg is látszik az elért korosztályos eredményeken, így velük a magyar válogatott a sprinttávon is sikeresebb lehet a következő években.

„Végleges számokat még nem tudok mondani, de az biztos, hogy több mint 70 nemzet és legalább 1500 sportoló, illetve edző akkreditált az eseményre, így nagy valószínűség ez lesz minden idők legnagyobb szabású ICF utánpótlás világbajnoksága – mondta Ábrahám Attila, a szervezőbizottság vezetője, aki a saját fiatalkori emlékeit is felelevenítette. – 18 évesen részt vehettem a sportág első ifjúsági világbajnokságán 1985-ben, Olaszországban. Négyesben érmet nyertem, egyesben lecsúsztam a dobogóról, versenyeztem, meghatódtam, izgultam, de mindent összevetve életre szóló élményeket szereztem. Remélem, hogy sikerül olyan vb-t szerveznünk, ahonnan a fiatalok az enyémhez hasonló érzésekkel távoznak.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nézők számára a világbajnokságra való belépés-, sőt a Maty-ére való kijutás is ingyenes a belváros és a pálya között menetrend szerint közlekedő 40C buszjárattal. Aki viszont autóval, vagy motorkerékpárral érkezik, számítson arra, hogy a parkolásért fizetni kell.

Az Ifjúsági és U23-as világbajnokság holnap reggel 9 órakor a női ifi négyes 500 méteres, valamint az 1000 méteres előfutamokkal kezdődik. A Sport TV csütörtöktől vasárnapig minden nap élőben közvetít a helyszínről. A műsor szakkommentátora lesz Storcz Botond és Schmidt Gábor is.

További információ: www.kajakkenusport.hu