Kezdőlap Régió SPORT

SPORT

A legerősebb csapat

Fantasztikus eredményt produkáltak fiataljaink a hétvégén, tíz arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárta a világbajnokságot az ifjúsági és U23-as magyar válogatott, ezzel túlszárnyalták a vezetőedző minden várakozását. Hüttner Csaba szerint a mieink teljesítményét ráadásul felértékeli, hogy az egész világon növekszik a gyorsasági kajak-kenu népszerűsége.

A verseny előtt inkább csak utalt rá, hogy ez lehet minden idők legerősebb utánpótlás válogatottja, ez volt az?

Most már kimondhatjuk, hogy ez volt az. Ha egy csapatnak tekintem az U23-as és ifi válogatottat, akkor mindenképpen. Ha külön csak az ifiket nézem, akkor volt ennél erősebb is, de összességében biztos, hogy ez volt a legerősebb utánpótlás válogatott. Ami viszont minden eredménynél fontosabb, és ezt a világbajnokság előtt is elmondtam, hogy a legjobb utánpótlás versenyzőink néhány éven belül egyetemesen a sportág meghatározó alakjai legyenek. Szerintem ehhez most hatalmas lökést adott nekik a hazai pályán sikerrel megvívott világverseny.

Nehéz volt megfelelniük az esélyesség terhének?

Mindenki azzal számolt, hogy ez lesz a legeredményesebb világbajnokságunk, ami össze is jött, de ettől még nagyon nehéz volt. Tavaly 8 aranyérmünk volt, most tízet szereztünk. Ráadásul elmondhatjuk, hogy összesen 15 érmet gyűjtöttünk be egy olyan világbajnokságon, ahol 23 ország érmet tudott nyerni, ebből 12 nemzet aranyat. Ez azt mutatja, hogy a kajak-kenu sportág nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon roppant erős. Mind az 5 földrész szerzett aranyérmet, ma már mindenhol vannak olyan versenyzők, akik érdemben felveszik a versenyt a legnagyobbakkal is.

De ettől még a mieink voltak a legjobbak….

Igen és ezt nagyon meg kell becsülni, ezért köszönet jár minden versenyzőnek és minden edzőnek, vagyis a teljes magyar csapatnak. Külön örülök annak, hogy minden szakág szerzett aranyérmet. Nagyon egységes csapattal sikerült megnyernünk a legeredményesebb nemzetnek járó ICF-díjat a világbajnokságon.

A csapaton belül kikre a legbüszkébb és kik azok, akiktől esetleg jobb teljesítményt várt?

Egy ilyen siker után nem azzal kell foglalkozni, hogy ki nyújthatott volna még ennél is jobb teljesítmény, ezeknek kiértékelésére bőven lesz időnk. Sokkal fontosabb, hogy azokat dicsérjük, akik mindent kihoztak magukból. Ilyen Kárász Anna, aki úgy nyert két aranyérmet, hogy a hét elején még beteg volt, erre csak a legnagyobb versenyzők képesek. De minden kihozott magából Dombvári Bence és Dudás Miklós is. Ők alapvetően a felnőtt világbajnokságra készülnek, de megmutatták, hogy ebben a mezőnyben jelenleg a világ legjobbjai. Nem szabad megfeledkeznünk a Hufnágel-Czeiner párosról sem, akik nagyon meggyőző teljesítménnyel védték meg a világbajnoki címüket, ahogy megvédte címét Lakatos Zsanett és Takács Kincső is az U23-as női kenupárosok között, pedig Zsani egy számára rosszul sikerült C-1-es versenyszám után állt oda rajthoz. Aztán az ifik között ott van Hajdu Jonatán, akinek kemény hétvégéje volt, nyert két egyes aranyérmet és második lett párosban. Nagyon tetszett Balaska Márk és Birkás Balázs teljesítménye, K-2 200 méteren hatalmas különbséggel nyertek, valamint meg kell dicsérnem Nádas Bencét is, aki rengeteget fejlődött az utóbbi évben, ezt bizonyítja a K-1 200 méteren megszerzett világbajnoki címe.

További információ: www.kajakkenusport.hu