Kezdőlap Régió

Békáson búcsúzik a nyár

Fergeteges nyárbúcsúztatóval zárul az Óbudai Nyár programsorozata nyári időszaka Békásmegyeren.
A hagyományoknak megfelelően a nap a gyerekek szórakoztatásával veszi kezdetét a Csobánka téren. A legkisebbeket Kalandjáték kalauzolja Meseországba, ahol 7 helyszínen 7 történet szórakoztatja az aprónépet a Bóbita Bábszínház jóvoltából. Ezt követi sokunk kedvence, Bors néni története elevenedik meg Molnár Piroska Kossuth-díjas művészünk főszereplésével. Ennyi kényeztetés után már a közelgő tanévet is vidámabban várják majd a gyerekek.
Ebéd után a vállalkozó kedvűek letáncolhatják a felesleges kalóriákat a Salsa bemutatón, majd újból a kicsiknek tartogat meglepetést a Hékásolóval a Bab társulat.
A zenekedvelőket is több műfaj képviselői szórakoztatják. Elsőként a Champagne Band klasszikus dalokkal, majd a Harmónia Táncklub műsorának vérpezsdítő latin-amerikai dallamait követően a Marching Jazz Band dixieland muzsikával.
És innen már nincs megállás, mert a helyiek nagy kedvence a Firkin zenekar csap a húrok közé és féktelen jókedvű muzsikájukkal megalapozzák az este hangulatát. Őket a Bab társulat váltja a színpadon, hogy a felnőttek arcára is mosolyt varázsoljanak sajátos történetükkel, s végül a Kaukázus koncertje zárja a napot.
S ha hinni lehet a meteorológusoknak, erre a napra még a nyár is visszaköltözik, hogy ne csak a hangulat legyen kellő fokon, hanem a hőmérséklet is.