KISKUNFÉLEGYHÁZA
Augusztus 30-án az iskolakezdés utolsó szombati napján a bankfalui városrész összefogása képpen és a helybéliek szereplésével együtt került megrendezésre Kiskunfélegyházán a II. Bankfalui sokadalom, melynek a Nyíl-Tegez-Süveg utca által határolt park és óvoda adott otthont.
A környéken lakókat már reggel 8-kor zenés ébresztővel keltették tudatva, hogy „Ez a nap más, mint a többi!” majd, később a Fecske utcai kőkeresztnél tartottak Szentmisét ezután pedig a Templomdomb-park felavatásával, megszentelésével kezdődött a nap. A rendezvény sok programmal bővelkedett, többek között volt főzőverseny is illetve bemutatkozott a Főnix Dance Sportstúdió, a Félegyházi Táncszínház és Padkaporos Táncegyüttes, a Láma Dalai zenekar, a Kyokushin karate és Krav Maga Önvédelmi és Harcművészeti Centrum, illetve az Iringó- és a Ciráda zenekar is. Ezen kívül még számos programon vehettek részt, akik kilátogattak az eseményre, gyerekek és felnőttek egyaránt megtalálhatták a számukra kedves időtöltést.
A Bankfalui sokadalom, jövőre is nagy szeretettel várja a kikapcsolódni vágyókat, akik pedig lemaradtak volna erről a hétvégéről ne búsuljanak, mert szeptember 5-6-án kezdődik a kiskun régió egyik legjellegzetesebb és legsajátosabb gasztronómiai fesztiválja a XVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál. További információkért keressék fel a http://www.programturizmus.hu/tdestination-libafesztival.html oldalt.
Addig is minden kedves Kiskunfélegyházi lakosnak és az Alföldi Régió Magazin minden kedves olvasójának, Sikerekben gazdag új Tanévet kívánunk!