Kezdőlap Régió KECSKEMÉT

KECSKEMÉT

szemereyné
KECSKEMÉT

Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester tegnap ebédet osztott a Wojtyla Házban

Nem érkeztek üres kézzel a látogatók

2014. szeptember 05.

Szeptember 5-én ellátogattak a kecskeméti Wojtyla Házba Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármesterei: Szemereyné Pataki Klaudia, Mák Kornél és a térség önkormányzati képviselője, dr. Szeberényi Gyula. Az alkalmon többek között szó esett a Ház életéről. A beszélgetés után ebédosztás következett.

A kecskeméti Wojtyla Barátság Központ vezetője: Farkas P. József fogadta a vendégeket pénteken délben, és rövid tájékoztatóban mondta el a Ház jövőbeni terveit és kitért az eddig elért eredményekre.
A Házban 120-nál is több rászoruló ebédjét oldják meg minden nap, beleértve az ünnepnapokat is, ami nem kis fizikai, anyagi és szellemi odaadást igényel, és szponzori kapcsolatrendszert-fogalmazott alpolgármester asszony. A nagy munkához rengeteg lelkesedés kell -és folyamatosan kell biztosítani a támogatást, hiszen segítségre szoruló emberek mindig vannak.
Az itt étkező emberekről a családsegítő központtal közös munka, javaslat során döntenek.
Szemereyné Pataki Klaudia gratulált a munkához, sikernek könyvelte el az eddigi fenntarthatóságot, hogy az év minden napján, még ünnepnapokon is odaadással és folyamatosan tudnak itt étkeztetni. Valamint elmondta, hogy jó látni hogy egy korábban városi tulajdonban lévő épületet szépen karban tartanak és környezetét gondozzák.

A megbeszélgetést követően az ebédlőben a meghívottak köszöntötték a jelen lévőket, majd egy helyi vállalkozó és a Honvéd Kórház jóvoltából gyümölccsel és édességgel kiegészített ebédet osztottak. A kérdések és a hála sem maradt el, azt követően étkeztek a Wojtila Ház vendégei.
szemereyné2