Kezdőlap Régió POLICE

POLICE

Hírek Bács-Kiskun megyéből
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. szeptember 4. 8:15
Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel járó, valamint nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.

A Kecskemét Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. szeptember 3-án csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette Sz. István 29 éves kazincbarcikai lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. január 18-án 11 óra és 13 óra közötti időben a Kecskeméten, a piacon tűzifát értékesített egy kecskeméti idős férfi részére, azonban a fa mennyisége sokkal kevesebb volt, mint ahogyan azt az eladó állította.

Hercegszántó, Bácsalmás és Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított öt koszovói, két szír és egy iráni állampolgár ellen, akiket 2014. szeptember 2-án és 3-án igazoltatott a járőr Dávod község külterületén és a határ közelében. A külföldiek magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre. Az ellenőrzés alkalmával kiderült, hogy két koszovói férfivel szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. A koszovói állampolgárok idegenrendészeti őrizetbe kerültek. Az iráni és a szír állampolgárok menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatárásának.