Kezdőlap Régió Évfordulót ünnepeltek a polgárőrök

Évfordulót ünnepeltek a polgárőrök

Évfordulót ünnepeltek a polgárőrök

 

Megalakulásának három éves évfordulóját ünnepelte a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület Petőfiváros-Felsőszéktói csoportja. Az évforduló alkalmából csoport tagjai október 23-án egy kötetlen összejövetel keretében emlékeztek meg az elmúlt három évről, és beszélgettek a jövőre vonatkozó tervekről. Az ünnepségen jelen volt Kósa József, Petőfiváros-Felsőszéktó önkormányzati képviselője is.

 

3 évvel ezelőtt, 2011 év végén alakult meg a Kecskeméti Polgárőrség Egyesült Petőfiváros-Felsőszéktói csoportja. A csoportnak akkor 20 tagja volt, akik azt tűzték ki célul maguk elé, hogy javítsák a városrészek közbiztonságát, növeljék az ott lakók biztonságérzetét, és segítsék a rendőrség munkáját. Az elmúlt három évben a csoport tagjai rendszeresen járőröztek Petőfiváros és Felsőszéktó területén, emellett számos más területen is sikerült eredményt elérni. A Csoportnak köszönhetően helyezték ki Felsőszéktóban a polgárőr járőrútvonalat jelző táblákat, amely nagyban segíti az ott szolgálatot teljesítő önkéntesek munkáját, nagy népszerűségnek örvend a helyi lakosok körében, emellett a rendőrök, mentősök és katasztrófavédők tájékozódását is megkönnyíti. A polgárőrök aktívan részt vettek a Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétszedő akcióban, és Petőfiváros területén jelentős mennyiségű szemetet gyűjtöttek össze. A Csoport munkáját a helyi lakosok is értékelik, a polgárőrök rendszeresen tapasztalják, hogy az ott élők örülnek a polgárőrök tevékenységének.

A KPE Petőfiváros-Felsőszéktói csoportjának tagjai október 23-án egy kellemes hangulatú összejövetelen emlékeztek meg az elmúlt három évről. Többen a hozzátartozójukkal együtt érkeztek, így a tagok közelebbről is megismerhették egymást, és végre nem csak a munkáról esett szó. A rendezvényen beszédet mondott Novák Zoltán, a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület elnöke, aki mindenkinek megköszönte az eddig elvégzett munkát, és emlékeztetett arra: a csoport tagjai – ahogy minden polgárőr – szabadidejükből áldoznak időt arra, hogy tegyenek a közösségért és az emberek biztonságáért. Az elmúlt három évben a KPE Petőfiváros-Felsőszéktói Csoportja eredményesen és hatékonyan működött. Az elnök kiemelte: idén sikerült a Csoport által eddig használt, de kiöregedett gépjárművet egy korszerűbbre cserélni, ennek köszönhetően hatékonyabb és biztonságosabb lett a szolgálatellátás. A jövőbeni tervekről Novák Zoltán elmondta: a cél, hogy technikailag tovább fejlődjenek, valamint minél rendszeresebbé és gyakoribbá váljon a szolgálatellátás.

Az összejövetelen részt vett Kósa József, Petőfiváros és Felsőszéktó önkormányzati képviselője is, aki beszédében ugyancsak köszönetét fejezte ki a polgárőröknek az általuk elvégzett munkáért és hangsúlyozta: eddig is támogatta a polgárőrséget, a jövőben is számít az önkéntesek segítségére, ezért kiemelt cél, hogy a polgárőrséget még jobban helyzetbe hozzák. Kósa József hozzátette: mindent meg fog tenni, hogy a polgárőrök minden támogatást megkapjanak a munkájukhoz. A képviselő emlékeztetett: tavaly a KPE az ő javaslatára és kezdeményezésére kapott plusz támogatást az önkormányzattól, melyhez csatlakozott több részönkormányzat is, így sikerült az összegből az Egyesületnek egy jó állapotú autót vásárolni.

 

A Kecskeméti Polgárőrség Egyesület Petőfiváros-Felsőszéktói Csoportja ezúton is köszönetét fejezi ki minden támogatójának.

Fsztó összejövetel 1 Fsztó összejövetel 2 Fsztó összejövetel 3 Fsztó összejövetel 4