Kezdőlap Régió GOMÉP: Kiváló referenciák Bács-Kiskun megyében is

GOMÉP: Kiváló referenciák Bács-Kiskun megyében is

GOMÉP: Kiváló referenciák Bács-Kiskun megyében is

A főként generál-kivitelezéssel és az ehhez tartozó egyéb építőipari szolgáltatásokkal foglalkozó, 1991-ben alapított lajosmizsei GOMÉP Kft. a folyamatos technológiai fej­lesztéseknek köszönhetően mára a piac fontos szereplőjévé vált.
A cég 90 fős saját létszámmal – magasan kvalifikált vezetéssel, mérnökökkel, kiválóan felkészült szakembergárdával –, illetve jól felszerelt gépparkkal rendelkezik.
Az elmúlt esztendők folyamán főként Pest megyében hoztak létre magas színvonalon ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi létesítményeket, középületeket, valamint családi házakat, s nem a véletlen műve, hogy a cég munkáját 5 alkalommal is NÍVÓ-díjjal ismerték el.
A GOMÉP Kft. immár Bács-Kiskun megyében is letette a névjegyét, miután a tavaly átadott Izsáki Házitészta impozáns logisztikai raktára, valamint az idén elkészült, lenyűgöző látványt nyújtó négy csillagos tiszakécskei Barack Hotel magas szintű kivitelezése ugyancsak a cég nevéhez fűződik. A GOMÉP Kft. jövőbeli stratégiájában – a kiváló referenciák után – fontos célkitűzésként szerepel, hogy újabb Bács-Kiskun megyéből érkező megbízásokat nyerjen el.

GOMÉP Kft.
6050 Lajosmizse, Dózsa György út 219.
Tel/fax: 76/457-446, 76/457-533, 76/555-337
[email protected]
www.gomep.hu