Kezdőlap Régió Kecskeméti siker Kecelen

Kecskeméti siker Kecelen

Kecskeméti siker Kecelen

A Kecskeméti Dimenzió Borászat száraz rozéja nyerte el szombaton a Kárpát-medencei borverseny első díját Kecelen. Ez az elismerés természetesen – ismerve az alföldi bortermelők sokszor a hegyvidékiek által érdemtelenül generált háttérbe szorítottságát – hatalmas siker és megbecsülés a kecskeméti bornak is.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata immáron évek óta sokat tesz azért, hogy a kecskeméti és Kecskemét-környéki borok régi jó hírét visszaszerezze. Partnerek ebben a kecskeméti szőlészek és bortermelők is – akik évről-évre szép borokkal, és újabb sikerekkel rukkolnak ki.

Most éppen a kétszeres „Város Bora” nyertes kecskeméti Dimenzió Borászat Bűbáj rozéja jeleskedett – ismét. Miután a Vinagorán aranyérmes helyezést ért el, e hétvégén a Kecelen megrendezett Kárpát-medencei Pálinka, Párlatverseny és Gasztrofesztivál Bor és Pálinka Szépségversenyén a BOR kategóriában első helyezést ért el. A szakma által nagy érdeklődéssel kísért eseményt meglátogatta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára is.

A díjat Kovácsné Drabant Katalin tulajdonos-főborász vette át az ünnepélyes díjátadón – melyen részt vett többek között Dr. Kiss Eiza, Eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár; Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke; és Matthiász Gábor, a Magyar Hungaricum Szövetség alelnöke is.

 

Képek és szöveg: Komlós József JR

ab2 ab5