Kezdőlap Régió Szakmai fórum, LÉLEKPONT címmel

Szakmai fórum, LÉLEKPONT címmel

Szakmai fórum, LÉLEKPONT címmel

2014. október 16. (csütörtök) 17.00 óra

Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Kórház Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Onkoradiológiai központ II. emelet, tanácsterem Kecskemét, Nyíri út 38.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházáért Alapítvány a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakmai támogatásával az Egészségügyi Civil Kerekasztal részvételével szakmai fórumot szervezett LÉLEKPONT címmel.

A rendezvényen háziorvosok, gyermekorvosok, bűnügyi orvosok, igazságügyi orvosszakértők, büntetés-végrehajtás, védőnők, ÁNTSZ, rendőrök, iskolarendőrök, bűnmegelőzési tanácsadó tisztek, Kecskeméti Humán Középiskola, gyámügy, gyermekjólét, gyermekjogi képviselő, Kék-vonal, MÁK (Megyei Államigazgatási Kollégium).
Megnyitó beszédet mondott, Dr. Horváth Zsolt orvosigazgató Bács-Kiskun Megyei Kórház, Dr. Bánfalvi Attila osztályvezető főorvos, Szülészet-nőgyógyászati Osztály „Abortuszok tendenciái, a kihelyezett inkubátor múltja és jelene” témakörben, illetve Szabó Vendel r. alezredes megyei rendőrfőkapitány-helyettes (bűnügyi) Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság „Csecsemőgyilkosságok jogi szabályozásának áttekintése” következett.
Előadásokat hallhattak a résztvevők, Faragó Ágnes klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológus Igazságügyi Szakértői Intézet (ISZKI) Kecskeméti Intézet „Újszülött gyilkosságok, esetbemutatásokról”, illetve Major Tamásné Gitta örökbefogadási tanácsadó – Bács-Kiskun Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat „Az Örökbefogadás fajtája, gyakorlata, az alkalmasság kritériumrendszeréről”.

DSC_0043_kicsi DSC_0048_kicsi