Kezdőlap Régió Barabás Éva, az SOS Gyermekfalvak népszerű nagykövete

Barabás Éva, az SOS Gyermekfalvak népszerű nagykövete

Barabás Éva, az SOS Gyermekfalvak népszerű nagykövete

 
A nézők által egyik legkedveltebb, médiában szereplő személy, Barabás Éva 2006 óta jelenik meg a Fókusz műsorvezetőjeként a képernyőn. Televíziós munkája mellett betölti az SOS Gyermekfalvak nagyköveti tisztségét is, s a nemes cél érdekében arra használja ismertségét, hogy gyerekeken segítsen. Az SOS Gyermekfalvak lakói nagyon szeretik őt, mert sokat köszönhetnek neki, s így mikor „gyermekéveik szűk völgyéből felérnek az ifjúság hegyére” biztosan örömmel gondolnak majd rá, hiszen rengeteget fáradozott az ő boldogságukért. Sok ember egybehangzó véleménye, hogy Barabás Éva az egyik legszimpatikusabb, leghitelesebb televíziós személyiség, mert a képernyőn keresztül is érzékelhető, hogy – nemcsak karácsony közeledtével, hanem az egész évben – mennyire a szívén viseli a rászorulók, a kisgyermekek vagy az állatok sorsát.

Szakmai karrier
Az általános iskolában tanító magyartanárnőm teljesen elvarázsolt, amikor úgy mondta kívülről a János vitézt, hogy azzal a történettel az egész világ megnyílt előttem. Onnantól kezdve verseket, idézeteket gyűjtöttem, szavalóversenyeken szerepeltem. Próbáltam helyesen beszélni, helyesen írni, nyolcadikra pedig országos nyelvhelyességi versenyeken indultam. Ennek a tanárnőmnek a szenvedélye, tudása, ragyogása meghatározta az életemet. Amikor szöveget írok, mindig eszembe jut, hogy Moha néninek tetszene-e ez a kifejezés, pontos vagy nem pontos, amit mondok. Már gyerekkoromban az emberek előtti beszéd bűvkörében éltem, azt vizsgáltam, hogy mitől jut el hozzám az információ, hogyan kell a színpadon úgy megszólalni, hogy odafigyeljenek rám. Ötödikes voltam, amikor az iskolai „Ki mit tud?”-ot vezettem 300 gyerek előtt úgy, hogy még a mikrofont is alig értem fel, de sikerem volt.
Amikor színháztudomány szakra jártam Miskolcra, az egyik ismerősöm itthon, Bonyhádon megkérdezte, hogy „Évi volna kedved elmondani a városi tv-ben este
a híreket?” Ekkor teljesen elvarázsolt ez a „doboz”. Két évet töltöttem a Bonyhádi TV-nél, utána 4 évig a Paksi Városi Tévénél dolgoztam szerkesztő-műsorvezetőként. Később megnyertem a „Riporter kerestetik” versenyt, ami által a 20-as éveim végén Budapestre kerültem.  Az MTV Híradójának riportere lehettem 4 évig, s onnan vándoroltam át az Rtl Klubhoz, ahol már több mint 12 éve dolgozom.

Az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek nagykövete
Már több mint 10 éve vagyok kapcsolatban az SOS-el, de eleinte nem volt egyértelmű, hogy egy nagykövetnek mi a feladata, idővel alakult csak ki, hogy tudok segíteni nekik. A mi kezünkben a „toll” van, meg a lehetőség, hogy beszéljünk róluk, így amikor nyilvános szereplésen vagyok, nem hagyom ki, hogy beszéljek azok helyett, akik 24 órában végzik a dolgukat. Anyukájuk lesznek olyan gyerekeknek, akiknek meghaltak a szüleik vagy valamilyen okból nem tudják nevelni őket. A gyerekek nem tehetnek arról, amilyen helyzetbe kerültek.
Vannak olyan emberek, akik az életükből adni tudnak egy „második” részt, mások gyerekeiért felelősséget vállalnak úgy, hogy a legnagyobb dolgokat, a biztonságot és a szeretetet adják nekik. Visszaadják nekik az elveszett gyerekkort és azt a hitet, hogy szükség van rájuk, hiszen nélkülük szegényebb, kevesebb lenne a világ. Lehetnek céljaik, álmaik, vágyaik, és képesek is ezt megvalósítani. Az SOS-nél az a zseniális, hogy az elveszett családot kapják vissza, a nevelőszülők éjjel- nappal ott vannak örömben, bánatban, szerelemben, szomorúságban, jókedvben, rosszkedvben, egyszóval mindenben.

Hétköznapi hősök, földre szállt angyalok
Nem véletlen, hogy sokan anyunak, mamának hívják a nevelő anyukát, s ez szerintem fantasztikus. Fontos, hogy a civil társadalom is támogassa őket, mert amióta csak létezik az SOS, nem egy „gyereklerakóként” funkcionál, ahová idehozzuk azt, akire nincs szükség, és majd felnő, ahogy tud, hanem itt a pszichológusok, pedagógusok, gyógypedagógusok segítségével a nevelő anyák, a családok kapnak egy olyan szakmai hátteret, ahol a gyerekeket lehet rehabilitálni.
El sem lehet mondani, hogy sokan közülük milyen közegből jönnek, ezért először a hátrányokat kell nullára írni, és a nevelők már észreveszik, hogy ha van köztük tehetséges gyerek. Egyiket focizni kell vinni, a másikat énekelni vagy drámára, tehát a tehetséggondozás is tud úgy működni, mintha egy normális családban menne. Sajnos arra is van példa, hogy a gyereknek meg kell tanulni, hogy nem a szemetesben kell az ennivalót keresni.
Engem lenyűgöz ez a szeretet teli, szakmailag elhivatott munka. Fontosnak tartom, hogy itt szép környezetben élnek, mert az is nevel, hogy milyen miliőben nő fel valaki. Ha látja az otthon melegét, érzi a vasárnapi ebéd illatát, látja a szép képeket, fotókat a falon, a rendet, akkor valószínűleg a saját életében is meg tudja majd valósítani. Megtanulja, hogyan kell megteremteni a szép környezetet maga körül, ha viszont csak a gondot, problémákat látná, akkor nem biztos, hogy tudná a módot, hogyan kell abból szépet létrehozni.
Nekem minden szempontból meggyőző és nagyon tetsző a munkájuk, ezért gondolom, hogy ők valami ember feletti teljesítményt nyújtanak! Az anyukákat pedig csak földre szállt angyaloknak szoktam hívni, mert
a legtöbbet adják, amit egy ember adhat.

A segítés a boldogság egyik faktora
Sok éve sütünk mézeskalácsot a gyerekekkel Kecskeméten, Battonyán, vagy Kőszegen. Ilyenkor begyúrok sok adag tésztát, és együtt nyújtjuk, formázzuk. Klassz érzés könyékig lisztesnek látni őket, és teljesen belefeledkezni a munkába. Közben jókat beszélgetünk, ilyenkor elmesélnek a felnőttek olyan régi történeteket, amikről nem is szoktak beszélni, szóval ennek nagy varázsa van. Azzal segítek nekik, hogy ott vagyok, beszélek velük, teszem a dolgomat.  Valamilyen szempontból én számítok a „hozzáadott értéknek”, de közben az én életemben is egy nagy adag plusz, amit az SOS jelent, meg az SOS által megismert emberek. Ők azok, akik megtehetik, hogy segítsenek és ettől ők is boldogabbnak érzik magukat. Tudják, hogy a segítés a boldogság egyik faktora.

Advent, karácsony
A karácsony, az advent időszaka, főleg a várakozást jelenti számomra, a hétköznapi csodák felfedezését. Nem a csodára várok, mert azt nap mint nap próbálom megteremteni. Várunk arra, hogy a karácsonyfa ott legyen a szoba közepén, de valójában minden nap egy apró kis varázslat, ha rájövünk, hogy a csoda teremtői mi vagyunk.

Kedvenc hobbi, a kutyázás
Gyerekkorom óta szerettem volna kutyát, de hosszú ideig nem lehetett otthon, így helyette kutyás poszterekkel volt tele a szobánk. Amikor már az RTL KLUB-nál dolgoztam, kaptam egy kutyát, akinek most már a kölyke él velem, mert sajnos a Picur már elpusztult. Az erdőjárás, a közös vadászat élménye mindennap megvan, nekem a testem teljes karbantartását, Hugonak pedig a saját mozgásigényét biztosítom ezáltal.
Rendszeresen járunk vele kutyaklubba, s ott mindenféle trükköket tanulunk. Ráadásul zseniális emberekkel találkozom. Van köztük, aki szerte a világban elismert „suttogó”, aki kutyákkal és lovakkal is különleges módszerekkel bánik. Sok olyan emberrel ismerkedtem össze, akik a kutyáikat elviszik óvodákba, iskolákba, nehezen kezelhető gyerekek közé vagy kórházakba, beteg emberek mellé, mert zseniális gyógyerővel bírnak ezek az állatok.

keep_KICSI Evi_lap_1_KICSI
Üzenet az Olvasónak
Az RTL KLUBON látható Portré-beszélgetések alkalmával Malek Andrea mesélte, hogy amikor elfárad, kétségbeesik, akkor leül egy székre, és elgondolkodik, hogy ebben a helyzetben, amiből nem lát kiutat, mit tenne a szeretet? Utána pedig tudja, hogy mit kell tennie. Ezt kívánom mindenkinek, hogy amikor bajba kerül, vagy úgy érzi, hogy a hullámvasúton éppen lent van, akkor vegyen egy nagy levegőt, gondolja végig, hogy mit tenne a szeretet, és akkor jön a helyes válasz.