Kezdőlap Régió Keresztény családok a társadalomban

Keresztény családok a társadalomban

Keresztény családok a társadalomban
Kapcsolatban Istennel
A pünkösdi egyház ma a világ legdinamikusabban növekvő közössége, és a katolikus egyház után a második legnagyobb keresztény vallási szervezetet képezi közel 600 millió tagjával. A Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezetet tizenhárom évvel ezelőtt hozták létre, azzal a céllal, hogy itt Kecskeméten is közvetítsék Isten szeretetét az emberek felé. A helyi közösség a Klapka utca 9. szám alatt, a Gabona székház első emeletén tartja alkalmait, ahol szinte napi rendszerességgel vannak nyílt rendezvényeik – a filmklubtól az istentiszteletekig –, amelyekre mindenkit szeretettel várnak. Szerdi Szilárddal, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk.
Pünkösd napján jött létre az első keresztény gyülekezet

A kereszténység és az első „pünkösdi”gyülekezet Pünkösd napján született,a Szent Lélek eljövetele által. Közösségünk igyekszik úgy megélni hitét, ahogy az első gyülekezetek: odafigyelvea közvetlen, családias légkörre, illetve szabad teret engedve Isten Szent Lelkének.
Kiemelten fontos számunkra, hogy a teljes Szentírást elfogadjuk, igyekszünk a Biblia igazságaira helyezni a hangsúlyt, valamint ezt átültetni a hétköznapi életbe. Fontos számunkra, hogy gyakorlati szempontból közelítjük meg a kereszténységet, azaz Isten szeretete hogyan tud egy ember életére olyan pozitív hatást gyakorolni, amit mások is észrevesznek, és ami – Isten segítségével – mások számára is hasznossá válhat. Kiemelten próbáljuk közvetíteni a számunkra legfontosabb örömhírt: Jézus minden embert szeret, és minden emberrel van egy személyes terve, amivel meg akarja áldani őket.

A keresztény családok példamutatása

A keresztény családok egyfajta világítótoronyként mutathatnak példát a mai társadalomban: bizonyítékai annak, hogy ma is lehet boldog házasságban élni, szeretetben felnevelni a gyermekeket. Minél több  emberrel találkozok, annál inkább látom, hogy mennyire nagy áldás egy egészséges családi háttér, mivel egyre kevesebb embernek van része ilyen kiváltságban.
Meggyőződésem, hogy Istennek hatalmas ajándéka a párkapcsolat, és a mai világban fontos azt a szemléletet képviselni, hogy mennyire nagy kincs a házasság, és milyen boldog tud lenni egy férfi és egy nő egymással, amikor tényleg megismerik egymást Isten szeretetében.
Lelkipásztorként egy fiatalnak azt tudom tanácsolni, hogy keresse az IGAZIT, kérjen Istentől segítséget, ha pedig megtalálta, tartson ki mellette. Problémák, nehézségek minden kapcsolatban előfordulnak, de ha az ember Isten segítségével jól veszi ezeket az akadályokat, akkor megerősödik a kapcsolata.
Gyülekezetként szeretnénk egy igazi, hiteles mintát mutatni az emberek számára. Az Egyház feladata, hogy mindenki kapcsolat-ba kerüljön Istennel mert csak az Istennel való személyes kapcsolat tudja megtartani az embert, és amikor meg fogunk állni előtteaz utolsó napon, csak ez fog számítani.
Nyitott közösség

A teológiai főiskola elvégzése után a feleségemmel együtt helyeztek bennünket Kecskemétre gyülekezetet plántálni, jelenlegi formájában ekkor indult útjára a gyülekezetünk. Vasárnaponként jelenleg közel 100 fő látogatja alkalmainkat. A fő istentiszteleti összejövetelünket vasárnap 9.30-kor tartjuk, de van külön alkalmunk férfiak, illetve hölgyek (gyerekek és fiatalok) számára, továbbá házi csoportokkal, és bibliaiskolai alkalmakat is tartunk. Gyülekezeti alkalmaink nyitottak, mindenkit szeretettel fogadunk, és igyekszünk mindenki számára közvetíteni a Biblia értékeit.

Szerdi család
A szeretet gyakorlatban – jótékonykodó gyülekezet

Egy franciaországi gyülekezettel együttműködve 2013-ban lehetőségünk nyílt egy közel 10 millió forint értékű adománnyal támogatnunka megyei kórházat. Szintén a tavalyi évben, immár 9. alkalommal megtartott karácsonyi rendezvényünk alkalmával a nehezebb körülmények között élő gyerekeket igyekeztünk elérni,és összesen mintegy 100 nehezebb körülmények között élő gyermeket ajándékoztunk meg a várossal együttműködve az angliai és németországi támogatóktól kapott karácsonyi ajándékcsomagokkal.
Tavaly decemberben a várossal együtt működve részt vettünk a hajléktalan emberek megvendégelésében, mi biztosíthattuk a sátrat erre a célra. Idén szeretnénk az étkeztetésükbe is bekapcsolódni, ezáltal is segíteni azokon az embereken, akik valóban rászorultak. Jelenleg 1000 nyugdíjas számára biztosítunk szociális étkeztetést, illetve számos nyugdíjas házi segítségnyújtását látjuk el.
Továbbra is kiemelt célunk, hogy szolgáljuk az embereket és keressük a módját, hogyan lehetne ezt a leghatékonyabban tenni.

Információk és online nézhető vasárnapi istentisztelet: www.jezusel.hu