Kezdőlap Régió Természettudományos oktatás a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Természettudományos oktatás a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Refi_gimi

Természettudományos oktatás a Kecskeméti Református Gimnáziumban

 

A Kecskeméti Református Gimnáziumban kiemelt fontosságúnak tartjuk a természettudományos oktatást. A tanítás magas színvonala a jól felszerelt szaktantermeknek és a lelkes, jól felkészült tanároknak is köszönhető. Interaktív táblák állnak rendelkezésünkre mindkét biológia, illetve kémia- és fizika szaktanteremben. A gyakorlati oktatást műszerek, kiváló minőségű mikroszkópok, és laboratóriumi eszközök segítik. A városi alsótagozatos gyerekek számára szervezett Rácsodálkozások című foglalkozások, kedvcsináló, a természet titkaiba bepillantást engedő, élményt nyújtó, sikeres alkalmak voltak. A „Refikém” előadássorozat a város kémia iránt érdeklődő diákjainak és a kíváncsi felnőtteknek élményekben gazdag estéket jelentett az elmúlt időszakban. Kollégáink alkalmanként kétórányi idő alatt, kísérletek bemutatásával a közönséget a kémia varázslatos és érdekes világába repítették. Iskolánk tanárai és diákjai a Kecskeméti Főiskola GAMF Kara segítségével megismételték Foucault 1851-es híres ingakísérletét a kecskeméti Malom Központban. A kísérlet megértését karikatúrákkal színesített magyarázatok segítették.

A gimnázium biológia tagozatos csoportjaiban magas színvonalú oktatás folyik, amelynek köszönhetően minden évben sok tanulónk tesz biológiából és kémiából sikeres emelt szintű érettségi vizsgát. Intézményünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a biológia tantárgyat ne csak a tanterem falai között tegyük szemléletessé. Több éve tartó, rendszeres terepi oktatásunknak köszönhetően, tehetséges diákjaink több alkalommal a TUDOK-on, a Kitaibel Pál Országos Biológia Versenyen, valamint a biológia OKTV országos döntőjében kiváló eredményeket értek el. Már hagyománnyá vált, hogy évente két alkalommal 3-4 napos terepgyakorlatot szervezünk tanulóink számára az ország más-más tájára, ahol a természeti és kultúrtörténeti értékekkel ismerkedünk meg helyi vezetők segítségével. Ezen programok alkalmával sajátíthatnak el módszereket a terepen végzendő megfigyelésekhez, vizsgálatokhoz, amelyek jó alapozást jelenthetnek projektmunka sikeres megvalósításához. Volt „öreg”diákjaink egyetemistaként, vagy már aktív kutatóként visszajárnak segíteni, és nagy hatással vannak a jelen tanulóifjúságára. A tavaly indult Kolon-tó melletti táborunk kutató táborrá alakult, ahol a diákok érdeklődési körének megfelelően, szekciókban a „Kolon-tó egykor és most” program keretében terepi kutatásokra kerül sor.

Fizikából a tanulói kutatások célpontjában évek óta az iskola alternatív energetikai bázisának fejlesztése, népszerűsítése, alkalmazása áll. Szélgenerátor, napelem, mérő- és adatfeldolgozó eszközök segítik a projektet, amely a fizika, kémia, biológia és informatika közös alkalmazását teszi lehetővé a fenntartható fejlődés kutatásának iskolai megjelenítésében.

2012/13. szeptemberétől 24 mindennel felszerelt, egyéni kísérleti állomással, a legkorszerűbb vegyi fülkével rendelkező laboratórium és a hozzá kapcsolódó előadó nagyban javítja a természettudományos oktatásunk infrastruktúráját.