Kezdőlap Régió Visszatekintő – egy őszinte beszélgetés Szasa Nedeljkoviccsal

Visszatekintő – egy őszinte beszélgetés Szasa Nedeljkoviccsal

Visszatekintő – egy őszinte beszélgetés Szasa Nedeljkoviccsal

Visszatekintő – egy őszinte beszélgetés Szasa Nedeljkoviccsal

Szasa Nedeljkoviccsal, csapatunk vezetőedzőjével a szezon eltelt időszakáról beszélgettünk, ahol természetesen szóba került a jövő is.

Augusztus 4-én kezdtétek a felkészülést és az eltelt öt hónap alatt – a felkészülési tornákon való szereplésekkel együtt – 29 tétmérkőzést játszott a csapat, amelyek közül 20-at győzelemmel abszolvált, míg 9 esetben vesztesen hagyta el a pályát. Hogyan látod az elmúlt, lassan fél évet? Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés?

 

Nem lehet minden mérkőzésre ugyanúgy tekinteni. Fontosak a felkészülési mérkőzések, azonban elsősorban mentális szempontból és az eredmény ezekben az esetekben nem annyira jelentős. Más aspektusból közelíteném meg azonban ezt a kérdést.

 

Egy teljesen új csapattal vágtunk neki az idénynek. Olyan játékosok kaptak lehetőséget, akik korábban sem Kecskeméten, sem abban a csapatban ahonnan érkeztek nem játszottak jelentős szerepet. Sajnos nem minden posztra – átló – tudtunk úgy igazolni, ahogy azt korábban szerettük volna, azonban úgy döntöttünk, hogy mindenképpen magyar játékossal oldjuk meg a problémát. Ennek voltak pénzügyi és szakmai okai is, mégpedig az, hogy a játékosok még inkább fejlődjenek. Hazai viszonylatban nem is jelentett nagy gondot ez a hiány, hiszen mindössze egy mérkőzést veszítettünk a Kaposvár ellen. Fontos minden egyes mérkőzés a bajnokságban, a kupában, azonban amikor igazán szükséges, akkor kell a legjobbnak lenni.

 


 

Hosszú időbe telt – két-két és fél hónap – mire úgy összeállt a csapat, ahogyan azt én elképzeltem. Október közepéig nagyon keményen dolgoztunk – ez nem azt jelenti, hogy most nem hasonlóan tennénk – de visszatekintve a mögöttünk lévő öt hónapban nagyon nagy munkát végeztünk. Napról-napra, minden edzésen maximálisan odatesszük magunkat és ez az, amire mi minden esetben tudunk alapozni.

 

A legnagyobb győzelem? Úgy érzem a bukaresti győzelem nem csak a magunk, hanem a magyar röplabda, a magyar röplabdabarátok számára is az idény legemlékezetesebb mérkőzése. Augusztusban azt mondtam; az első formaidőzítést a Dinamo Bukarest ellen várom, ami sikerült is. Az első – hazai – mérkőzés elején ez még nem annyira mutatkozott meg, azonban a 3-4. szettben már a fiúk is elhitték, hogy képesek megcsinálni, azonban a döntő szettre elfáradtak. Igaz, a hazai mérkőzést elveszítettük, de két hét múlva, az idény legjobb játékával – akkor, amikor kellett – idegenben győztük le esélyesebb ellenfelünket és jutottunk tovább, a CEV-kupa legjobb 16 csapata közé. Úgy gondolom a Bukarest ellen nem volt nagy mentális teher a csapaton, hiszen a kívülállók „elkönyvelték” volna a kiesést egy erősebb csapat ellen. A Craiova ellen ez épp az ellenkezőjére fordult; a fiúkon nagy volt a nyomás, hiszen mindenki várta a „nagy csodát”, hogy még egyszer bravúrra leszünk képesek.

 

A csapat túl fiatal ahhoz, hogy folyamatosan ilyen „nagy falatokkal” szemben tudjon sikeres lenni.

 

Ennek ellenére – ezzel együtt – óriási dolog, hogy ezzel a CSAPATTAL a 16 közé jutottunk, örülök, hogy ezzel a CSAPATTAL ezt véghez tudtuk vinni.

 


 

Nem volt egyszerű a csapat mögötti háttérmunka. Úgy vágtatok neki a szezonnak, hogy a két tulajdonos közül az egyik kilépett, míg a megmaradt fő támogató (tulajdonos) év végén jelentette be, hogy a gazdasági helyzet miatt egyedül nem tudja tovább finanszírozni a csapat működését.

 

Ami számomra meglepő ebben a helyzetben, hogy ezidáig egyetlen kecskeméti (vagy megyehatáron túli) vállalkozás sem jelezte, hogy szívesen részt vállalna a csapat támogatásában, hiszen mégiscsak egy bajnok- és kupagyőztes csapatról beszélünk.

 

Hogy éli meg ezt a helyzetet a csapat? Mennyire tudjátok magatokat függetleníteni a helyezettől?

 

Az, ami a Kecskeméti Röplabda Clubbal történt mindennapos a világban és bármely sportágban előfordulhat. Magyarországon kívül is sok, sikeres kosárlabda-, röplabda csapat került a megszűnés határára, vagy éppen meg is szűnt.

 

Egy kicsit megint „messzebbről” kezdeném. 2014-ben a Kecskeméti Röplabda Club óriásit lépett, hatalmas sikert ért el. Februárban megnyertük a Magyar Kupát, áprilisban pedig a bajnokságot. Sok játékost adtunk a különböző válogatottaknak, jól szerepeltünk a MEVZA-ban. Egy új csapattal jól szerepeltünk a CEV kupasorozatban, a bajnokságban a második helyen állunk és a kupában is a legjobb négy között vagyunk. A hónap elején négy játékosunk szerepelt az U21-es válogatottban, hiszem, hogy a nyáron több játékos lesz Kecskemétről a felnőtt válogatottban is.

 

Az utóbbi hónapok nehézségei ellenére is vallom, hogy amit csináltunk az sikeres volt és ennek nagyon örülök! Annak is nagyon örülök, hogy a fennálló problémák ellenére is jelentkeztek olyan őszinte emberek, akik segíteni szeretnének. Igen, problémákkal küzdünk – ami nem titok és nem is volt az – azonban sokan felismerték és elismerték azt, amit mi csinálunk.

 

Én világéletemben – így most is – optimista ember voltam, vagyok.

 

A gondok, problémák ellenére abban is biztosak vagyunk, hogy a Város mellénk áll, mint ahogyan több magánszemély és cég is!

 

Az én életfilozófiám szerint a jó legyőzi a rosszat és ezért vagyok bizakodó!

 

Fájdalmas volt a tulajdonos bejelentése, azonban el kell mondani, hogy mindezek ellenére SENKI NEM TÁVOZOTT a klubtól. Továbbra is várunk a jó döntésre és addig is dolgozunk, előre tekintünk.

 

Említetted, hogy a gondok ellenére senki nem távozott a csapattól. Ez nagyon pozitív dolog, ami nem kis részben a Te érdemed.

 

Megmondom őszintén ez a csapat már „be van oltva” olyan tekintetben, hogy nem csak az edzéseken és a mérkőzéseken teljesítenek maximálisan, hanem mára a civil életben is hasonló mentalitást képviselnek. A tizenhárom játékosból tizenkettő a profi és az a tizenkettő a jövőben a röplabdából akarnak megélni. Az edzésfilozófiánk, a csapat filozófiája; harcban edződni, a harcból a legjobbat kihozni. A szerencse nem jön magától, a szerencséért keményen meg kell dolgozni és szükség van hozzám az őszinteségre! Ezt a csapat felismerte! Lehet látni, hogyan működünk, hogyan viselkedünk. Nem vagyunk beképzeltek, pontosan tudjuk, hogy hol a helyünk és pontosan tudjuk, hogy mit akarunk elérni!

 

Augusztus 4-én, az induláskor elvetettünk egy kis magot, amit minden nap izzadsággal, könnyekkel és vérrel öntözünk annak érdekében, hogy a megfelelő pillanatban „betakaríthassuk annak gyümölcsét”. Ez lehet, hogy sokak számára „durván” hangzik, de a sportban csak így lehetsz eredményes, csak így érhetsz el sikereket. Ennek tükrében kijelenthetem, hogy nem csak munkában, de mentalitásban is hatalmasat léptünk előre.

 

A célok változatlanok?

 

Januárban vár ránk az elődöntő két mérkőzése a MAFC ellen, amit azt gondolom, sikeresen tudunk venni, majd jöhet a február 15-ei kupadöntő, ahol mindenki óriási önbizalommal, felkészülten lép pályára. A problémák ellenére mi minden esetben csak a következő célokra koncentrálunk!

 

Eddig még nem éreztem azt, hogy a csapat nem teljesít 100%-osan az edzéseken. Tudom, hogy ha ezt érzeném a srácokon én sem tudnék teljes koncentrációval dolgozni.

 

Biztos vagyok abban, hogy a probléma az elkövetkező tíz napban megoldódik, és mi tovább folytathatjuk a megkezdett munkát. Elmondtam a csapatnak, hogy most, minden zokszó nélkül leállhatnánk és várhatnánk. Azonban ha megoldódnak a problémák, akkor a kiesett napokat sem edzésben, sem mentálisan nem tudnánk pótolni. A mi mentális erőnk többek között ebben rejlik; más szinten működünk. A mi viszonyunk a „legdurvább” munkaviszony a játékosok számára, hogy bebizonyítsuk, hogy a problémákat leküzdve lehet előre lépni.

 


 

A “CSAPAT”

 

Az, ami most történik velünk bebizonyította, hogy hatalmas egység van a CSAPATBAN, senki nem helyezte a saját érdekeit a CSAPAT érdekei elé, senki nem a pénzt helyezte előtérbe (annak ellenére, hogy mindannyian pénzből élünk) hanem a munkát!

 

Ezt figyelembe véve ennek csak jó eredmény lehet a vége!

 

Célunk a két döntő. A döntő az egy más történet, más légkör. Az, hogy a döntőben mi történik, az adott pillanatban dől el. Nem akarok és nem is tudok alibizni és a csapat sem tud alibizni – ezért mondom azt, hogy a célunk a két döntő. Azon az egy, kettő, három, négy esetleg öt mérkőzésen bármi megtörténhet – amiben éppúgy benne lehet a győzelem, mint a második helyezés is.