Kezdőlap Régió A kereskedő és a vásárlói

A kereskedő és a vásárlói

A kereskedő és a vásárlói

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Vádemelési javaslattal zárult le a nyomozás Kalocsán.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott kábítószer-kereskedelem vétség elkövetésének megalapozott gyanúja K. Adrián 27 éves dunapataji lakossal szemben.

 

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013 őszétől Dunapataj területén különböző személyeknek kábítószernek minősülő anyagokat adott át. A feltételezett vevőkörből a rendőrség 7 fővel szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének meglapozott gyanúja miatt indított eljárást. Több személy szervezetében a toxikológiai szakértői vizsgálat kimutatta a kábítószer fogyasztást.

 

A nyomozók a házkutatás során különböző kábítószergyanús anyagokat találtak és foglaltak le, amely az igazságügyi vegyész szakértői vélemény alapján kábítószer hatóanyagot tartalmazott.

A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kalocsai Járási Ügyészségnek küldte meg.