Kezdőlap Régió 4 év kihagyás után nagy sikerrel zárult a XIX. Sportbál

4 év kihagyás után nagy sikerrel zárult a XIX. Sportbál

4 év kihagyás után nagy sikerrel zárult a XIX. Sportbál

A Három Gúnár Rendezvényházban tartott rendezvény ismét Kecskemét egyik legszínvonalasabb bálja lett. A város sporttársadalmának egy jelentős része jelent meg, mellettük az önkormányzat „sportos” vezetése is tiszteletét tette. Támogatók, sportszimpatizánsok, sőt szinte minden jelentős kecskeméti média is jelen volt.
A rendező szervezet, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége nevében Ujhidy Tibor elnök az önkormányzat illetve a sport és más területek civil szervezeteivel való párbeszéd magasabb dimenzióba kerülését hangsúlyozta.
Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester megnyitó beszédében elmondta, hogy bár az önkormányzat minden jogos igényt nem tud kielégíteni, de a sport is kiemelten fontos területe lett a város társadalmi életének. A civil szervezetekkel való összefogás érdeke a város vezetésének is.
Az est fénypontjaként, rendkívül ünnepélyes keretek között, átadásra kerültek a 2014. Év sportolója, sportmédiája díjak. A szövetség által alapított díjat 10 kategóriában osztották ki.

A díjazottak listája:

1./Földházi Dávid úszó (BÁCSVÍZ KVSC)
2014. Év felnőtt férfi versenyzője
KMJV Közgyűlése Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság
2./Kasza-Kovács Klára súlyemelő (KTE Súlyemelő Club)
2014. Év felnőtt női versenyzője
Raking Kft.
3./KRC férfi röplabda csapata
2014. Év felnőtt csapata
Technik-Park Heliport Kft.
4./Balogh Máté búvárúszó (BÁCSVÍZ KVSC)
2014. Év utánpótlás fiú versenyzője
IFESZ-Karcher Kft.
5./Imre Leila asztaliteniszező (UNIVER-KTE Kft.)
2014. Év utánpótlás leány versenyzője
KIK-FOR Kft.
6./KRC serdülő fiú röplabda csapata
2014. Év utánpótlás csapata
Kecskeméti SOSZ
7./Bálint Csaba edző (KTE Súlyemelő Club)
2014. Év edzője
BÁCSVÍZ Zrt.
8./Boronkay Péter triatlonos (Kecskeméti Mozgáskorlátozottak SE)
2014. Év fogyatékkal élő sportolója
Kecskeméti Városgazdasági Kft.
9./KTV Sportmagazin
2014. Év sportmédiája
KMJV Közgyűlés Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság Sport Munkacsoport
10./Gereben Lívia kosárlabdázó
2014. Év Különdíja
Termostar Kecskeméti Hőszolgáltató Kft.
A hajnalig tartó bálozásban még egy discós rész is „marasztalta” a résztvevőket.

Ujhidy Tibor főrendező:

Aki itt volt, az csak jól érezhette magát, aminek sokan hangot is adtak. Különösen nagy élmény volt számomra, de láttam, hallottam mások számára is, hogy év, évek óta nem látott, vagy egymással nem beszélt sportbarátok egymás mellé ültek, és tartották a lelket a másikban, dicsérték mások teljesítményét. Igen, ez az igazi, jövőbemutató sportbarátság.
Nem kérdés, hogy egy ilyen, illetve ehhez hasonló városi szintű eseményekre, elismerésekre szüksége van Kecskemét sporttársadalmának, és kizárólag azért, mert megérdemeljük. Tapasztalom, hogy a város sportirányítása újabban érzékenyen reagál a sportszervezetek problémáira, keresi a párbeszédet velük. A megalakult Sport munkacsoportnak lesz a feladata,  hogy a sportszervezeteink összefogása, közös gondolkodása és részvétele révén kialakításra kerüljön olyan jogi, pénzügyi, szakmai, etikai környezet, amely gátat vett egyes sportágak más rovására való előrehaladásának, és amely egységes, szabályozott feltételeket biztosít valamennyi kecskeméti sportszervezet számára. Nem lesz könnyű, ámde nagyon nehéz. Nincs más út, és csak így együtt erősödhet, kerülhet ismét általánosan fellendülő pályára a város sportja.

 

DSC_0846 DSC_0849 DSC_0852 DSC_0855 DSC_0857 DSC_0859 DSC_0866 DSC_0868 DSC_0869 DSC_0874 DSC_0913