Kezdőlap Régió KECEL

KECEL

Kecel születésnapot ünnepel

Kecel április 22-én alapításának 281., várossá nyilvánításának 22. évfordulóját ünnepli. Ennek kapcsán áprilisban több hagyományos eseményre is sor kerül, melyekkel a szervezők valamennyi korosztályra gondoltak. A fiatalok számára januárban vers-, riport- és rajzpályázatot hirdetett az önkormányzat, az idősebbek pedig az Erre is emlékezem pályázatra küldhették be visszaemlékezéseiket. Az eredményhirdetéseket április 13-án, a költészet napi ünnepségen, illetve április 22-én a városévforduló alkalmával rendezik. A város valamennyi nyugdíjasát április 12-én műsoros rendezvényre várják, melyen helyi hagyományőrző csoportok, fiatalok lépnek színpadra. Április 17-én – az önkormányzat, a 20 éves Keceli Borrend és a Hegyközség összefogásában – kerül sor a Városi Borversenyre, melyen Kecel város legjobb fehér, vörös és rozé borát, pálinkáját keresik. Az eseménysorozatra az április 22-i születésnapon megrendezésre kerülő ünnepi testületi ülés teszi fel a koronát, melyen sor kerül a képviselő-testület által odaítélt városi elismerések átadására.

Haszilló Ferenc polgármester elmondta, hogy a rendezvények szervezése mellett felújításokkal is készülnek az évfordulóra.

– A közmunka-program által folyamatosan újítjuk fel a központi Ligetet, ahol a térburkolat lefektetése után most a padok kerülnek átfestésre, illetve növénytelepítés folyik. A hivatal főbejárata felett Fehér Rózsa jóvoltából felújításra kerül a kovácsoltvas keret, melyet annak idején édesapja, Fehér Alajos kovácsmester készített. Közepébe Ferróné Mencsik Rita tűzzománc alkotása kerül. Emellett a hivatal földszinti folyosóján kihelyezésre kerül a díszpolgárok neveit megörökítő újabb márványtábla, és a városalapító Patachich érsek Fő téri szobrának talapzata is megújul. Reméljük, hogy a keceliek és az érdeklődők nagy számban vesznek majd részt az eseményeken, hogy Kecel alapítására együtt emlékezhessünk.

Haszilló Ferenc