Kezdőlap Régió Kecskeméti Tavaszi Fesztivál (március 13-31.)

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál (március 13-31.)

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál (március 13-31.)

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Tavaszi Fesztivált, melynek középpontjában a gyerekek állnak. A programok többsége tehát róluk, illetve nekik szól. Az idei jelkép egy játékkocka, melynek oldalain a művészeti ágak szimbólumai jelennek meg.
A programok között szerepel a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar ifjú tehetségei, a Ciróka Bábszínház, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely, a Szórakaténusz, a Kecskemét Táncegyüttes továbbá a Kecskeméti Kultúrális Központ, a Cifrapalota, a Kerámia Studió, a Bozsó Gyűjtemény és nem utolsó sorban a Bács-Kiskun Megyei Könyvtár.
A kilencedik Kecskemét Fringe-en fiatal alkotóművészek mutatkoznak be, továbbá a Bohém Fesztivál, a Világzenei Együttlét, a Sorrentói Szerenád és az Amadinda ütős együttes.
A Tavaszi Fesztiválon megemlékezik a város József Attila, Nagy László illetve Vörösmarty Mihály születésének évfordulójáról, melyben a Kodály Iskola és a Katona József Színház jár közben.
A 2015-ös évben továbbá két kórus is születésnapját ünnepli
városunkban az Ars Nova Énekegyüttes és a Fesztiválkórus.

További információ:
www.efmk.hu

A XXX. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál támogatói:
Kiemelt támogatók: Kecskemét Megyi Jogú Város, Nemzeti Kulturális Alap
Főtámogató: OTP Bank Nyrt.
Támogatók:Knorr-Bremse Kft., Bácsvíz Zrt., Termostar Kft., Autó-Univerzál Kft., Libri Könyvesbolt, Erman Kft., Phoenix-Mecano, Tetrabbit Kft.

Tavaszi_feszt_00002 Tavaszi_feszt_00006 Tavaszi_feszt_00015 Tavaszi_feszt_00019 Tavaszi_feszt_00020 Tavaszi_feszt_00024 Tavaszi_feszt_00026 Tavaszi_feszt_00028 Tavaszi_feszt_00037 Tavaszi_feszt_00039