Kezdőlap Régió

Új, frekventált helyre költözött a Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet

 

kecskeméti fiókja

 

Színvonalas szolgáltatások – növekvő, elégedett ügyfélkör

 

Az 1957-ben alapított Takarékszövetkezet több mint fél évszázada gyűjti, gyarapítja, őrzi a lakosság és vállalkozások megtakarított pénzét és segíti céljaik megvalósítását. Ez idő alatt mindig könnyen elérhető, igénybe vehető volt ügyfelei számára. Megőrizte sajátosságait, mert ott akart maradni a kisebb településeken, a lakosság közelében. Ezzel együtt képes volt mindig megújulni, szolgáltatásaival megfelelni a kor követelményeinek. Kiállta az idő és a gazdasági, társadalmi változások próbáját, s a több évtizedes eredményes munkája, az ügyfelek bővülő köre is bizonyítja, hogy továbbra is szükség van szolgáltatásaira.

 

A két évvel ezelőtti törvényváltozás jelentős hatással volt a Takarékszövetkezetre, de ezen változások tovább erősítették a pénzintézetet, még biztonságosabbá tették működését. A Takarékszövetkezetek új garanciaközösségének köszönhetően a betétesek 2014 decembere óta dupla biztonságban vannak. Az elhelyezett betéteket az OBA mellett a Takarékszövetkezetek saját Tőkefedezeti Alapja is biztosítja.

A Takarékszövetkezet igazgatósága tavaly nyáron úgy döntött, hogy kecskeméti fiókját új helyre, a frekventált helyen található Rákóczi út 16. szám alá költözteti. A felújítás után exkluzív, de ugyanakkor családias, barátias környezetben fogadják az ügyfeleket, és továbbra is korszerű pénzügyi szolgáltatásokkal, precíz, gyors ügyintézéssel szolgálják ki partnereiket.

A kecskeméti ügyfelek körében nagyon közkedvelt a széfszolgáltatás, amelyet nemcsak a számlavezető partnereik vesznek igénybe, hanem magánszemélyek és vállalkozások egyaránt. Korlátozott számban további üres széfeket is kínálnak, Szabadszálláson pedig egy kisebb széffel állnak a lakosság rendelkezésére.

Miután tudatosult az ügyfeleik körében, hogy új szolgáltatásként állampapírokat, köztük kamatozó kincstárjegyet is kínálnak, nagyon hamar keresetté vált a partnereik között –nyilatkozta Oláh Lajosné, a Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője.

A legnépszerűbb termékük a betétkönyv-szolgáltatás, amelyet azon ügyfelek részére ajánlanak, akik kimondottan megtakarítási céllal keresik fel a kirendeltségeket.

A vállalkozói ügyfélkört is széleskörű ajánlattal várják, melyek közül kiemelkedik a Web bank használata, de betéti és hitelakciókat ugyancsak kínálnak partnereik számára.

 

A takarékszövetkezet vezetése bízik abban, hogy csak pozitív hatása lesz az új helyre költözésnek, és az ügyfelek szintén kedvező tapasztalatokról számolnak majd be.

 

Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet

 

Kirendeltségeik:

 

Kecskemét, Rákóczi út 16. Telefon/fax: 76-328-883

Szabadszállás,Kálvin tér 2. Telefon/fax: 76-558-144

Tass,Széchenyi krt.75. Telefon/fax: 76-536-220

Kunszentmiklós,Kálvin tér 11. Telefon/fax: 76-550-115

Szalkszentmárton,Fő út 62. Telefon/fax: 76-358-572Szabadszállásitakarék2