Kezdőlap Régió POLICE

POLICE

Lezárt akta: Biztosítási csalássorozat Kecskeméten

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
197 rendbeli csalássorozat nyomozását fejezték be a kecskeméti rendőrök.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy biztosítási alkuszcég képviseletében eljáró nő 2013. június 27-én balesetbiztosítási ajánlattal kereste fel az egyik kecskeméti iskola intézményvezetőjét, amely alapján ­- az előlegként meghatározott összeg kifizetése mellett – 204 tanuló kívánt szerződést kötni a biztosítóval, az ajánlatokat pedig az oktatási intézmény vezetője írta alá. A beszerzett információk szerint azonban a díjelőlegként átadott több százezer forintot az ügynök nem fizette be a biztosítónak.

 

A nyomozás adatai alapján 3 nappal korábban egy másik kecskeméti iskolában 25 tanuló adott át előleget az 50 éves nőnek, aki azonban az átvett összeggel ekkor is sajátjaként rendelkezett.

 

A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított 229 diákot érintően 191 szülőt csapott be.

 

A terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2013 júliusától 2014 augusztusáig megtakarítási, illetve befektetési céllal életbiztosítási ajánlatot kötött 6 sértettel, azonban a kötvényeket és a kifizetett összegeket nem továbbította a biztosítóhoz, így a szerződések nem jöttek létre.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai 2015. február 4-én 12 óra 5 perckor csalás bűntett és csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki V. Tiborné 50 éves ágasegyházi lakost. A nyomozók kezdeményezték a terhelt előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. február 6-án elrendelt.

 

A terhelt a nyomozás adatai szerint közel 3 millió forint kárt okozott a csalásokkal.

 

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldték meg.