Perceken belül rendőrkézen

Lopásról értesítették a rendőrséget 2015. május 31-én 6 óra 36 perckor. A bejelentő elmondta, hogy egy ismeretlen férfi éppen egy kerékpárt tulajdonít el egy kecskeméti társasházból.
A járőrök azonnal az elkövető keresésére indultak, azonban az eltulajdonított járműről nem rendelkeztek információval. A rendőrök a helyszín közelében láttak egy piros színű kétkerekűt toló férfit, aki nem volt ismeretlen előttük. Igazoltatták a 19 éves P. Márkot 6 óra 55 perckor, aki a kerékpár eredetéről hitelt érdemlően nem tudott nyilatkozni. Egy másik járőrpár eközben felkutatta a sértettet, aki elmondta, hogy a megtalált piros, női vázas jármű megegyezik az ellopott kerékpárral, ezért a helyi fiatalt előállították a kapitányságra.
A rendelkezésre álló adatok szerint P. Márk elfogását megelőzően befeszítette a társasház közös tárolójának ajtaját és onnan tulajdonította el a járművet. A férfi ellen a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – indított eljárást. A terhelt gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte tettét. A kerékpárt a rendőrök lefoglalták és visszaadtak a sértettnek.