Kezdőlap Régió

Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület részvétele a kecskeméti Civil Napon

 

Június 5.-én és 6.án került megrendezésre a V. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó és II. Hangszerválasztó, illetve Civil Nap. Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület első ízben vett részt a rendezvény szombati napján, mint a Hagyományőrző Civil Kerekasztal tagja. Termelőink, kézműves élelmiszer előállítóink termékeiből készítettünk keménylebbencset a gasztromómiai hagyományőrzés jegyében, amely egy igazi kecskeméti étel. A hőség ellenére, elkészülte után hamar el is fogyott. Nem is csoda, hiszen az 1 órára elkészült finomság házi jellegének -házitészta, házi kolbász igazi, natúr ízek- köszönhetően sok vendégünk érkezett. Egyesületünk képviselői árnyékos helyet kaptak, jó rálátással a színpadra, ahol megannyi érdekes, szép zenés és táncos műsort nézhettünk meg, valamint lehetőségünk nyílt egy színpados bemutatkozásra is, ahol többek között megoszthattuk keménylebbencsünk elkészítésének módját is.

Jó volt látni a civil szervezetek igényes megjelenését és együttműködését, családias hangulat mellett találkozni a kecskeméti egyesületekkel, szövetségekkel, látni, hogy Kecskeméten milyen aktív a lakosság, a civil önszerveződés.

Egyesületünk köszöni a meghívást és a rendezvény szervezőinek áldozatos munkáját. Jövőre is szívesen részt veszünk a következő Civil Napon!