Észrevétlenül (videókkal, fotókkal)

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2015. április 10-én délelőtt egy kiskunhalasi lakásból készpénzt, valamint arany ékszereket tulajdonítottak el több százezer forint értékben. A zárt ingatlanba erőszakos behatolás nélkül jutottak be az elkövetők.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint a zárt lakásba zárfésű segítségével jutottak be a gyanúsítottak.
A bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök látókörébe került két fővárosi férfi, a 41 éves N. Attila és 42 éves társa. Kiderült, hogy L. Gáborral szemben a Debreceni Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel a jogerősen kiszabott fegyházbüntetésének letöltését nem kezdte meg.
A beszerzett adatok alapján felmerült a gyanú, hogy a férfiak lőfegyverrel rendelkezhetnek, ezért elfogásukhoz a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködését kérték a rendőrök.
Az összehangolt akció eredményeként 2015. július 1-jén N. Attilát Budapesten a Bács-Kiskun Megyei Rendőr Főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály, L. Gábort Folyáson a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el. A rendőrök a házkutatások során többek között készpénzt, zárfésűket, illetve – több millió forint értékben – karórákat és arany ékszereket foglaltak le, amelyek eredetének tisztázása folyamatban van.
N. Attilát és társát lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A nyomozók kezdeményezték az őrizetbe vett terheltek előzetes letartóztatását, amelyet a Kiskunhalasi Járásbíróság 2015. július 3-án elrendelt.