Kezdőlap Régió POLICE

POLICE

Mesterségem címere…”

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
A diákok óriási tapssal köszönték meg a rendőröknek a nyári tábor első napján nyújtott élményeket és ismereteket.

A kecskeméti Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola alsó tagozatos diákjai 2015. július 6-án az egyhetes „Mesterségem címere…” elnevezésű nyári tábor első napján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületébe látogattak, ahol a gyerekek megismerkedhettek az egyenruhás állománnyal, a rendőri munkával és annak elvárásaival.

 

A táborlakók megnézhették az egyenruhások szolgálati felszerelését és testközelből láthatták a bűnügyi helyszínelők munkáját, valamint lehetőségük nyílt személyesen beszélgetni a rendőrökkel.

 

A színes program keretében szolgálati kutyás bemutatón is részt vettek a gyerekek, majd a látogatás utolsó állomásaként a szakelőadók a nyár veszélyeire és a biztonságos közlekedésre hívták fel a figyelmüket.

 

A diákok óriási tapssal köszönték meg a rendőröknek a tartalmas délelőttöt.