Kezdőlap Régió SPORT

SPORT

Újabb két arany az Eb-ről

Európa-bajnoki címet szerzett a Csay Renáta, Bara Alexandra összetételű női kajakpáros, valamint C-2-ben Kövér Márton és Dóczé Ádám. Hatalmas bravúrt hajtott végre a felnőtt férfi kajakpárosok versenyében a Boros Adrián, Solti László duó is, ők ezüstérmet szereztek a rendkívül erős mezőnyben.

A hölgyek versenyében hamar kialakult egy két egységből álló vezető boly. Csay Renáta és Bara Alexandra az olaszokkal haladt végig együtt az élen, a női mezőnytől szokatlanul erős iramban. Egészen az utolsó 300 méterig váltott vízen ment a két egység, Csay Renátáék akkor robbantottak, de az olaszok nem adták fel és utolérték őket. Végül egyszerre értek be a célba az olaszok és a magyarok, ám szerencsére a célfotó szerint a mieink nyertek.

A rendkívül rutinos Csay Renáta a verseny után azt mondta, hogy élete egyik legnehezebb futamán van túl, mert rendkívül fárasztó volt mindkét nap a rekkenő hőségben evezni.

Csernák Edina és Lucz Noémi négy hajóval együtt haladt végig az üldöző bolyban, és végül sikerült a negyedik helyet megszereznie.

A C-2-esek küzdelmében Kövér Mártonék a rajt után egy négyes bolyban mentek sokáig, ami később három hajósra csökkent. Mindhárom páros nagyon frissen és bátran versenyzett, a bolyt legtöbbet a magyarok és az ukránok vezették. Kövér Márton és Dóczé Ádám aztán az ötödik futásnál leszakította az ukránokat, az utolsó forduló után pedig bedarálták a spanyolokat is, így tisztán nyertek. A másik magyar egység, a Schmidt Richárd, Dóri Bence Balázs páros szépen versenyezve futott be a negyedik helyen.

A legerősebb és legnépesebb mezőny ezúttal is férfi kajakban gyűlt össze. A rajt utáni hatalmas tülekedésben a Boros Adrián, Solti László duó összeakadt a cseh párossal, így az első kör végéig a magyaroknak jókora erőfeszítésébe került, hogy beérjék a vezető bolyt, amelynek tagja volt a Gere, Mészáros duó is. Utóbbiak azonban az első futás végére lemaradtak, mert hajójukba annyi víz került, hogy meg kellett állniuk kiönteni, Borosék viszont elől benne voltak egy elszakadó négyes csoportban. Az ötödik futás után az angolok leszakadtak, magyarok onnantól két spanyol párossal versenyeztek és végül ezüstérmet szereztek.

„Összességében nagyon sikeres verseny volt – mondta Weisz Róbert maratoni vezetőedző. – Hat versenyszámban hat érmet szereztek a felnőttek itt Bohinjban, ebből négy aranyérem. A standard egységeink nagyon jó formában vannak, jó úton haladunk afelé, hogy a szeptemberi győri világbajnokságon is egy erős magyar csapat állhasson ki.”

Az ifjúsági férfi kajakosoknak ma is folytatódott az erre az Európa-bajnokságra jellemző pechsorozata. Molnár András Vajk az első futásnál lábizom húzódást szenvedett, így a vízen hiába küzdöttek nagyot Selyen Róberttel, a futásoknál csak sétálni tudtak, végül a 14. helyet szerezték meg. A másik magyar páros végig az élbolyban haladt, de az utolsó futásnál elestek, elment mellettük a mezőny és tizenharmadikok lettek.

Ezüstérmet szerzett viszont a Csiga János, Sávai Csaba duó ifi C-2-ben. Végig együtt haladtak egy spanyol párossal, akikről csak az utolsó futás után maradtak le. A másik magyar egység, Nagy Mihály Levente és Kosznovszki Gergely az ötödik helyen végzett.

„Elégedett vagyok az ifik teljesítményével – nyilatkozta a verseny végén Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző. – Az éremtáblázat élén végeztünk a korosztályban, pedig a B-csapatunk volt itt, mert a legjobbak a közelgő gyorsasági világbajnokságra készülnek.”