Kezdőlap Régió

Talán egy kis csibészség hiányzik belőlük – 6 nap múlva indul a vb!

Egy nagy tapasztalatú és nagy tudású edzővel, Ludasi Róberttel készül rutinos, tavaly vb-bronzérmes kenunégyesünk, név szerint Sarudi Pál, Kiss Tamás, Vass András és Varga Dávid a jövő szerdán rajtoló, több mint száz országot felvonultató milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, amely a riói Játékok előtt a legfontosabb viadal lesz a sportág számára.

Mivel 2014-ben is ez az egység szerepelt, és lett bronzérmes a világbajnokságon, gondolom nagy összehangolódásra nem volt szükség a négyest illetően.

Igen, a srácok már jól ismerik egymást, és az elmúlt időszak tapasztalatai után jobb alapokról tudtuk elkezdeni a csapathajós munkát – mondta Ludasi Róbert. – A négyessel két héttel ezelőtt Csepelen kezdtünk el foglalkozni, a világbajnokságig hátralévő két hetet, most már csak egyet Dunavarsányban töltjük el. A fiúk nagyon jól felkészültek erre a szezonra, nem kellett annyi összeszoktató edzést végezni, mint korábban. A sorrenden azonban idén változtattunk: Sarudi Pali van elöl, Kiss Tamás, Vass András és Varga Dávid térdel mögötte.

A tavalyi bronz után, most az ezüstöt lőtték be célként?

Nem, az aranyért utaznak a srácok. Technikailag sokat fejlődtek, és nem elérhetetlen álom a győzelem számukra. Bár hozzáteszem: nagyon erős lesz a mezőny, főként az oroszokkal, a fehéroroszokkal és a románokkal kell számolni az érmekért zajló csatában.

Ha egyenként kellene bemutatni a csapat tagjait, akkor hogyan jellemezné a versenyzőket?

Sarudi Pál nagyon rutinos versenyző, ő az egység egyetlen világbajnoki aranyérmese. A minap ünnepelte harminckettedik születésnapját és ebben a szezonban megmutatta, hogy ebben a korban is lehet még technikailag nagyot előrelépni. Az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás meglehetősen zaklatott idényen van túl, májusban kórházba került egy betegség miatt, ki kellett hagynia az Európa-bajnokságot is, és sokáig nem kapta meg a sportorvosi engedélyt a versenyzésre. A második válogató előtt, az utolsó pillanatban jutott a papírjaihoz, Szolnokon meg is nyerte az ezer és az ötszáz egyes számot, míg párosban a második helyen zárt Sarudi Palival. Bebizonyították, hogy van fantázia a párosukban is. Tomi pályafutása során mentálisan annyi mindenen ment keresztül, annyi mindent kellett megélnie, hogy ezekből mind meríthet és erősödhet az elkövetkező évekre. Vass András a legfiatalabb versenyző, aki igazi csapatember. Abszolút jó gondolkodású srác, aki képes minden sikert és kudarcot a helyén kezelni. Varga Dávid is sokat megélt már a pályán, technikailag ő is sokat fejlődött és Vass Andrishoz hasonlóan a csapat egyik motorja. Hogy mi hiányzik belőlük? Szerintem semmi. Talán csak annyi, hogy egy kis csibészséget még megengedhetnének maguknak a srácok.