Kezdőlap Régió KECSKEMÉT

KECSKEMÉT

2015. augusztus 3.

 

TOUR DE HONGRIE – Forgalomkorlátozások Kecskeméten

 

  1. augusztus 6-án Kecskemétre érkezik a Tour de Hongrie kerékpárverseny mezőnye. A verseny ideje alatt a városba érkezés útvonalán és a városi körpályán forgalomkorlátozásokra kell számítani.

 

Augusztus 4-én, kedden Szombathelyen rajtol és hat nappal később, augusztus 9-én vasárnap Budapesten ér véget Magyarország legnagyobb kerékpárversenye, a Tour de Hongrie. A 96 fős nemzetközi mezőny a hat nap során összesen 700 kilométert tesz majd meg.

A mezőny augusztus 6-án, csütörtökön teszi meg a Balatonföldvár-Kecskemét szakaszt, és a délutáni órákban ér Kecskemétre.

A mezőny városba érkezésének útvonala: Kecskemét Kadafalva – Boróka utca – Beretvás köz – Korhánközi út. — Könyves Kálmán krt. – Bajnok utca – Halasi út – Batthyány utca. A versenyzőket a szervezők és a rendőrség által biztosított motorosok kísérik a forgalom szakaszos, dinamikus zárásával.

A Belvárosi körpálya útvonala: Batthyány u. – Katona József tér – Csányi János krt.– Koháry István krt. – Piaristák tere – Hornyik János krt. – Széchenyi tér – Szilády Károly u. – Petőfi Sándor utca (fordító) – Dobó István krt. – Batthyány u. A körpályán található kereszteződésekben fém kordon korlát lesz, az így lezárt kereszteződéseket a megelőző útkereszteződésekben „Zsákutca” tábla jelzi majd. A körpálya mellett lévő parkolókat (Csányi J. krt., Koháry I. krt., Hornyik J. krt.,

Petőfi S. u.) lezárják. Az ott várakozó járművek szélvédőjén a verseny időpontjáról szóló tájékoztatók lesznek elhelyezve.

A célterület a Kossuth tér, a célegyenes mellett lévő parkolókat a Batthyány utcában mindkét oldalon (Festő u. – Kossuth tér között), valamint a Lestár téren lezárják. A célterület mellett mindkét oldalon fém kordon korlát lesz.

 

Lezárások időbeli ütemezése:

 

6 óra:

 

– célterület melletti parkolók lezárása Batthyány u. (Festő u. – Kossuth tér között), Lestár téri

zsák parkoló

 

14 órától folyamatosan:

 

– A körpályán pályáaépítés miatt rövid forgalomkorlátozások;

 

16 óra::

 

-Petőfi Sándor utcán a pályaépítés miatt a kétirányú forgalom egy-egy sávban lesz folyamatosan fenntartva

 

-A körpálya melletti parkolók (Csányi J. krt., Koháry I. krt., Hornyik J. krt., Petőfi S. u.),

lezárása kordonszalaggal segítők felügyelete mellett;

 

– A Deák Ferenc téri parkolók lezárása kordonszalaggal segítők felügyelete mellett;

 

– Lestár téri és Lechner Ö. u-i parkolók lezárása.

 

Kb. 17:45 óra:

 

– A körpálya, azaz a kiskőrüt teljes lezárása

 

A befutót követően a körpálya lezárt területein a forgalomkorlátozást a lehető legrövidebb időn belül feloldják. A megkülönböztető járművek áthaladását a verseny ideje alatt is biztosítják, az autóbuszok pedig a teljes zárás megkezdéséig közlekedhetnek a megszokott útvonalon.

A kiskőrút teljes forgalomkorlátozása előreláthatólag mindössze 30-40 percet tart majd.

 

A Tour de Hongrie kecskeméti, Kossuth téri rendezvényei

 

16:00-19:00 Kerékpáros gyermekprogramok: ügyességi és KRESZ-pálya; KRESZ-totó – folyamatosan

 

16:30-17:00 Gizmo-Show – látványos free-style bemutató

 

18:30 Tour de Hongrie mezőnyének várható érkezése – körözés

 

19:00 Befutó – verseny vége, Eredményhirdetés, díjátadó ceremónia

 

19:15-19:45 Gizmo-Show – látványos free-style bemutató

 

A szervezők mindenkit szeretettel várnak!