Kezdőlap Régió OPEN

OPEN

Sajtóközlemény – 2015. augusztus 27.

 

Európa Ifjúsági Fővárosa 2018

OPEN – Sikert aratott Kecskemét második fordulós pályázata

 

 

A szakemberek rendkívül ígéretesnek tartották Kecskemét második fordulóra benyújtott pályázatát az Európa Ifjúsági Fővárosa 2018 megmérettetés keretében. A zsűri, a fókusz csoport és a külső konzulens – azaz a pályázatot elbírálók – értékelése a napokban érkezett meg.

 

A dokumentum elemzi azokat a válaszokat, amelyek az egyes kérdéskörökre fogalmazódtak meg a pályázatban. Az elbírálók kiemelkedően jónak tartják, hogy a lelkesedés és az innovatív ötletek mindvégig jelen vannak. A pályázat mögött egy nagy csoport elhivatott fiatal áll, ez szemmel láthatóan a pályázat előnyére szolgál. Egyes válaszok egy rendkívül pozitív, ifjúságközpontú város benyomását keltik. Pozitívan értékelték azt is, hogy a pályázat az ifjúságra, mint forrásra tekint, amelyre építeni lehet. Különösen jónak tartották a fiatalok megkérdezését arról, hogy ők miért akarják az Európa Ifjúsági Fővárosa 2018 cím elnyerését, „… innovatív módon kapjuk meg tőlük a választ. Kiváló az elgondolás, érezhető az energia ebben a részben.” – fogalmazza meg az értékelés, amely kitér arra is, hogy kiemelkedően jó a történelmi fókusz a „nyitottság, befogadás, tolerancia és találkozások” terén. A város történelme, motivációja és programja természetes módon összefonódik és remekül összeillik.

A Program kérdéskörre adott válaszokat a dokumentum így értékeli: „A program a küldetéssel és jól körvonalazott célokkal indul, ami rávilágít arra, hogy mi is az egyes tevékenységek és az EYC év lényege. Kitűnik, hogy ezek a célkitűzések fogják vezérelni az indikátorokat és az értékelést – ez egy rendkívül pozitív lépés és jól mutatja az alapos tervezést. Összességében a programszerkezet teljesen logikus, az általános célkitűzéstől halad a város céljainak megfogalmazásán át a négy kulcsfontosságú terület felé: gazdaság, kultúra, közösség és szakpolitika. Nagyon fontos, hogy a programot fiatalok, fiatalok segítségével dolgozták ki – 35 szervezet és 250 résztvevő bevonásával.”

Az értékelés kérdésekre lebontott, specifikus javaslatokat is tartalmaz, amelyekkel töléletesíteni lehet a végső fordulóra benyújtott pályázatot. A javaslatok érintik egyebek között az infrastrutúrával és a költségvetéssel kapcsolatos kérdéseket. Ugyanakkor a dokumentumban fontosnak tartották megjegyezni, hogy a megfogalmazott javaslatok konstruktív kritikaként értelmezendők a pályázat még jobbá tételének céljával, hiszen a Kecskemét által benyújtott anyagban számos helyen a válasz már így is kiváló, és a javaslatok csak apróbb javításokra vonatkoznak.

Az értékelés kapcsán dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester így fogalmazott: „A szakértők pozitív véleménye megerősítette, hogy Kecskemét méltó lehet a cím elnyerésére. Teljes gőzzel készülünk a végső fordulóra, amelyhez a javaslatok alapján egy minden eddiginél részletesebb pályázatot nyújtunk be.”

 

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata