Kezdőlap Régió

96 lopás, 16 város, 4 gyanúsított

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
A megalapozott gyanú szerint a trió tagjai Magyarország területén található fürdőhelyeken rendszeresen megjelentek és az öltözőszekrényekből különböző értéktárgyakat tulajdonítottak el, amelyek egy részét eladták egy palesztin férfinak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Péter 55 éves, B. József 52 éves és U. Judit 50 éves budapesti lakosok ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. május 11. és 2013. szeptember 25. közötti időben az ország 16 városában található gyógy- és élményfürdő több öltözőszekrényét feltörték és azokból készpénzt, okmányokat, telefonokat, pénztárcákat, ékszereket és egyéb értéktárgyakat tulajdonítottak el.

 

A nyomozás során kiderült, hogy az eltulajdonított tárgyakat D. S. A. 47 éves budapesti tartózkodási helyű palesztin állampolgár vásárolta meg a gyanúsítottaktól, aki tudta, hogy azok lopásból származnak. Vele szemben orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás

 

A kecskeméti rendőrök a trió tagjait 2013. október 15-én, a külföldi férfit 2013. november 13-án a fővárosban elfogták.

 

A nyomozók a négy gyanúsítottat kihallgatásukat követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldte meg.