Kezdőlap Régió Megáldott megyei értékek

Megáldott megyei értékek

Megáldott megyei értékek

Bács-Kiskun megye minden települése szívügyének tekintette, hogy a térség Szellemi és tárgyi kulturális örökségeinek legjava bemutatásra kerüljön a Magyar Értékek Napján.

Szeptember 12-én, Budapesten immáron második alkalommal került megrendezésre a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének közös rendezvénye, a Magyar Értékek Napja. A hagyományteremtő szándékkal útjára indított program fő célja, hogy rávilágítson a hazánkban található értékek sokszínűségére és azok megőrzésének, tovább örökítésének fontosságára.

A korábbi rendezvényhez hasonlóan idén is Magyarország mind a 19 megyéje és a határon túli magyarság szervezetei is bemutatták kulturális kincseiket, hagyományaikat a magyarság szimbolikus jelentőségű helyszínén, a Szent István Bazilika előtti téren felállított pavilonokban.

Az odalátogatók az amatőr, művészeti csoportok bemutatóin túl ismét megcsodálhatták a Magyar Értékek Vándortérképét és Vándorkódexét, mely 2013-ban indult országjáró újtára. A térképre mindazok letehették kézlenyomatukat, akik egyetértenek az eseményt ihlető hitvallással, miszerint a közösség erejének alapját az értékek adják.

A megyei standon megjelent többek közt a bajai halászlé, a kiskunhalasi csipke, a csátaljai székely hímzés, a „Megye Bora” verseny díjnyertes borai, Kovács Miklós kékfestő terítői, a kecskeméti barackpálinka, Kovács László fazekas kerámiái, Apró Tamás fafaragó alkotásai, Kanalas János kosárfonó termékei, Barcsik Ibolya szőttesei, Schneider Péterné hartai, festett bútor makettjei.

Idén először egy új programelemmel, ökomenikus terményáldással is bővült a rendezvény színes palettája. Bács-Kiskun megye kosarába szőlő, őszibarack, bor, szárított kalocsai piros paprika, valamint kalocsai paprikaőrlemény került.

A megszentelt terményekkel teli kosarat Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke helyezte el a Magyar Értékek Vándortérképén a Kecskemét Táncegyüttes kiskunsági népviseletbe öltözött táncosainak kíséretében.

A közel 10 órás és 500 főt megmozgató, nagyszabású programot 18 órakor ünnepi szentmise, valamint Sebestyén Márta magyar népdalénekes és a Hunyadi Véndiák Kórus közös hangversenye zárta a Szent István Bazilikában.

4 3 1 6