Kezdőlap Régió Megyei Szakmai Verseny

Megyei Szakmai Verseny

A MESZK Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete 2015. augusztus 24-én Megyei Szakmai Versenyt szervezett tagjai számára „A tudás nem játék, velünk mégis játékosan megőrizheted” címmel.

A tavalyi sikeres indulást követően, hagyományt teremtően ebben az évben is megrendeztük szakmai versenyünket, ahol az egészségügyi szakdolgozók bizonyíthatták elméleti tudásukat és bemutathatták gyakorlati felkészültségüket. A szakmai vetélkedőn egyformán fontos volt a szakmai felkészültség, a humor és a csapatmunka.

A verseny helyszíne a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakiskola volt, akik egyben a verseny társszervezői is voltak. A vetélkedőn a megye kórházaiból 4 fős csapatok mérték össze gyakorlati és elméleti tudásukat.

Képviseltette magát a bajai Szent Rókus Kórház, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, a kalocsai Szent Kereszt Kórház, Kecskemétről a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Repülőorvosi-Alkalmasságviszgáló és Gyógyító Intézet, valamint a Megyei Kórház részéről a Sürgősségi Betegellátó Osztály, Központi Intenzív Betegellátó Osztály az Általános Sebészet és a Krónikus Belgyógyászati Osztály. A verseny rendkívül jó hangulatban zajlott, a csapatok tudásuk legjavát adták, ezzel is bizonyítva, hogy az egészségügyi dolgozók nem csak a betegágy mellett és éles helyzetben állják meg helyüket, hanem elméleti tudásuk is magas szintű.

A szakmai vetélkedő rendkívül szoros eredménnyel záródott. Első helyezett a Honvédkórház Csapata lett, akik immár másodízben bizonyították magas szintű tudásukat. Csapattagok: Huszárik Anita, Mészárosné Gonda Judit, Magyarné Lefor Éva, Janovics Katalin, Második helyezett a Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztály csapata, harmadik helyezett pedig a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház versenyzői lettek.

A győztes csapat fogja képviselni a megyét az Országos Szalmai Vetélkedőn Budapesten 2015 október 2.-án

gggggggggg gg11953526_10205815717366396_8365781301951962931_o