Kezdőlap Régió OKTATÁS

OKTATÁS

Palkovics: jelentősen csökkent a felsőoktatási intézmények időarányos adóssága

Budapest, 2015. szeptember 25., péntek (MTI) – A felsőoktatási államtitkár szerint helyes döntés volt a kancellári rendszer bevezetése, jelentősen csökkent a felsőoktatási intézmények időarányos, ki nem fizetett adósságállománya.

Palkovics László pénteki online fogadóóráján úgy fogalmazott: a kancellárok rendszerének tavalyi bevezetése már az elmúlt csaknem egy évben megmutatta, hogy az egyetem szakmai-stratégiai (rektor) és operatív irányításának szétválasztása – mint ahogy az egyébként megtörtént a világ majdnem minden egyetemén – helyes döntés volt.
Az a tény, hogy az egyetem működésének irányítását egy csak azzal foglalkozó szakember végzi, egyértelmű eredményekhez vezetett: míg 2013-ban és 2014-ben az időarányos, ki nem fizetett adósságállomány meghaladta a 20 milliárd forintot augusztus végén, idén ez 9 milliárd – fejtette ki az államtitkár. Rámutatott: az intézmények stabil pénzügyi helyzetben vannak a likviditást, a bevételek és kiadások egyenlegét tekintve, és várhatóan az év végén a felsőoktatási rendszernek nagyon minimális lesz a hiánya.
Hozzátette: azok a források, amelyek a felelősebb gazdálkodás eredményeképp felszabadultak – mint azt a felsőoktatási stratégia tartalmazza – az intézményeknél maradnak, és azokat a minőségi oktatásra, kutatásra fordíthatják.
Kitért arra is: a korábban vélelmezett rektor-kancellár rossz viszony nem következett be, és bár vannak vezetésbeli és megközelítésbeli eltérések, ezek mértéke nem veszélyezteti a hatékony együttműködést.
Az MTI kérdésére arra a sajtóinformációra, miszerint az egyes képzési területeken központilag előírt tanulmányi átlagra lenne szükség az államilag finanszírozott helyek megtartásához, és ahhoz, hogy a hallgatót ne sorolják át önköltséges képzésre, azt válaszolta: a tervezet széles körű szakmai egyeztetését pénteken tartják. A hallgatókat leginkább érintő-érdeklő kérdés az átlageredmény, ami a törvénynek megfelelően „és” relációban jelent meg a munkamennyiségi követelménnyel együtt. A modellszámítások eredményei alapján fognak megállapodni először a szakmai egyeztetés szintjén, míg a végleges megállapodás a Felsőoktatási Kerekasztal ülésén várható majd – jelezte Palkovics László.
Az államtitkár további felvetésre kitért arra, hogy szeptembertől 21 egyetem, csaknem 400 cég és az ezret közelítő hallgató részvételével indult el a duális képzés, aminek az első tapasztalatairól néhány hónap múlva lehet érdemben beszélni. Ami biztos, hogy a képzési forma iránti érdeklődés továbbra is nagyon nagy – rögzítette Palkovics László, aki közölte: a 2016-os tanévre vonatkozó szerződések előkészítése már folyik, november 13-ig fogják az erre vonatkozó javaslatokat benyújtani az egyetemek a Duális Képzési Tanácshoz.
Hangsúlyozta: a vállalati szakemberek bevonásának feltételét, a mesteroktató kategóriát a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása megteremtette, az egyetemek szeptembertől már alkalmazhatnak ilyen szakembereket. Az új Nemzeti Kiválóság Program tartalmaz pályázati konstrukciókat (hasonlóan a Lendület programhoz), amelyben PhD-hallgatók, posztdoktorok számára biztosít kiemelt finanszírozási feltételeket. Ennek a programnak a véglegesítése folyik, a cél a források hatékonyabb, koordinált felhasználása – ismertette.

MTI 2015. szeptember 25., péntek