Kezdőlap Kultúra Egressy Zoltán új színművének ősbemutatója Szegeden

Egressy Zoltán új színművének ősbemutatója Szegeden

Szeged, 2015. október 29., csütörtök (MTI) – A Szegedi Nemzeti Színház mutatja be Egressy Zoltán új, Szimpla szerda című színművét Tóth Miklós rendezésében.

A filmszerű, rövid jelenetekből álló egyfelvonásos darabban egy lány, Réka emlékszik vissza szülei több mint egy évtizedig tartó kapcsolatára az összeismerkedéstől egészen a válásig – mondta a rendező a pénteki ősbemutatót megelőző egyik próbán.
A Grosschmid Erik tervezte díszletek között egy szűken vett család ismerős karaktereivel találkozhat a közönség: Rékát Borsos Beáta, a buszsofőrként dolgozó apát Borovics Tamás, az orvosasszisztens anyát Szabó Gabi, az egyre kibírhatatlanabbá váló anyóst pedig Fekete Gizi alakítja.
A történet az emberi kapcsolatokkal foglalkozik, a nézők összehasonlíthatják, miként alakul az anya-lánya viszony a nagymama és gyermeke, valamint Réka és édesanyja között. De kiderül az is, mennyiben más a férfi-nő kapcsolat a házaspár tagjai és a később felbukkanó csábítók közt – fogalmazott a rendező, aki tavaly Paul Maar Hoppláda című mesejátékát állította színpadra Szegeden.
Tóth Miklós elmondta: nagyon sok kortárs színmű foglalkozik azzal, hogy nem működik a hagyományos családmodell – az emberek egyre később kötnek házasságot, rengeteg a válás, sok a csonka vagy a mozaik család -, de a kevés szerző állítja ezt a témát a középpontba.
A darab alkotói gondolkodnak a témáról, kérdéseket tesznek fel, a válaszok megtalálása a közönség feladata a nézőtéren – tette hozzá.

MTI 2015. október 29., csütörtök