Robotikában a világ élvonalában a Bányai
- november 6. és 8. között Dohában, Katar fővárosában rendezték meg a WRO 2015 (World Robot Olympiad) világbajnoki döntőjét. A döntőre, a nemzetközi szinten induló mintegy 21 000 (huszonegyezer) csapat közül a nemzeti bajnokságok legjobb 450 csapata kapott meghívást.
A Mihalik Dániel, Nyíri Anna Eszter és Zsetkó Dávid 8. osztályos tanulókból álló Bányais csapat Kiss Róbert felkészítő tanár vezetésével a Junior High School kategóriában az EDUTUS Főiskola által Tatabányán szervezett országos döntő megnyerésével még májusban érdemelte ki a világbajnoki döntőn való részvételt.
A nyár és az őszi hónapok lázas készülődéssel teltek: a cél a korábban már nyertes robotkonstrukció tökéletesítése, a vezérlő program és a robot minél optimálisabb összehangolása volt. A verseny egyik különlegessége az úgynevezett meglepetés-szabály, amelyet a verseny elején ismertetnek, és az alapján kell a programon illetve sok esetben a robotkonstrukción is változtatni. Erre nem lehet felkészülni, a tehetséges versenyzők csak a kreativitásukra, addigi programozási és építési tapasztalataikra számíthatnak.
A világbajnoki döntőn sem estek kétségbe a Bányaisok. „A felkészülés során számos lehetséges meglepetés-szabályt modelleztünk, nem volt új a szituáció a gyerekek számára. Egyre nagyobb rutinnal birkóznak meg a versenydrukkal, a váratlan helyzet okozta stressz felszabadítja kreatív képességeiket.” – számolt be Kiss Róbert, aki évek óta foglalkozik a gyerekekkel, elsősorban szakköri formában, különböző robotika versenyekre készülve.
A katari világbajnoki döntőre 53 országból kb. 3000 résztvevő diák és több száz csapatvezető érkezett. A diákok 4 kategóriában versenyeztek. Az első napon a helyszínnel és a versenykörülményekkel ismerkedhettek, tesztelhették a robotokat. A Bányaisok kategóriájában a világ minden részéről érkezett 88 csapat mérte össze tudását a második napon. A felkészülésre, a meglepetés-szabálynak a programba illetve a konstrukcióba történő beépítésére 2,5 óra állt rendelkezésre. A csapatvezető itt már nem segíthetett a versenyzőknek. A lezárt területen belül dolgozó fiatalokat csak a lelátóról figyelhették a szurkolók és felkészítők. A kitűzött feladat megoldásának bemutatására három lehetőség volt, egyre rövidebb felkészülési idővel (45 perc illetve 30 perc). A csapat mérhetetlen koncentrációval, és a szenzorbeállítások tökéletesítésével a harmadik próbálkozásra a 100 pontos alapfeladatot túlteljesítve 130 ponttal, 15. helyen bekerült a legjobb 16 csapat mezőnyébe. A Bányaisok a 4. legjobb európai országként vehettek részt a másnapi döntőben, ahol sikerült megőrizni 15. helyezésüket. A döntőben résztvevő csapatok között az ázsiai fölény volt érezhető, hiszen ezekben az országokban évtizedes tapasztalatok, mérhetetlen szponzori és anyagi háttér, valamint műszaki világcégek mérnöki stábjai állnak a csapatok mögött.
A háromnapos robotika világbajnokság, a WRO 2015 fővédnöke Katar miniszterelnöke volt. A Maersk Oil – a világ egyik vezető olajipari vállalata – katari vezérigazgatója szerint a világ legokosabb és legkiválóbb tudományos érdeklődésű diákjai, a jövő tudós generációjának képviselői nyújtottak hatalmas teljesítményt ezen a versenyen.