A Montázsmagazin novemberi vendégei rendkívül színes egyéniségek voltak. A havonta rendezendő kulturális-beszélgetős est második alkalommal is nagy sikert aratott a szépszámú résztvevők körében. A magazin szerkesztői a Kecskeméti Katona József Könyvtár kávézójában találkoztak az olvasóikkal, ismerősökkel, barátokkal.
Ez alkalommal Nagy Mari, Vidák István és gyermekeik, Vidák Anna és ifj. Vidák István voltak a vendégeink. Senki nem tud többet náluk a nemezelés művészetéről. Nagy Mari textilművész, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Vidák István magyar népművész, textilművész, nemezművész, az MMA rendes tagja. Vidák Anna nemezkészítő iparművész, textilművész, Népi Játszóházi Foglalkozásvezető, a Népművészet Ifjú Mestere. Ifj. Vidák István Népi Játszóházi Foglalkozásvezető, a Népművészet Ifjú Mestere. A harmadik generáció is képviseltette magát a rendezvényen, Anna elhozta kislányát, Hannát is, aki kissé szégyenlős volt, ezért nem mesélt a nemezkészítésről, pedig már ő is nagyon ért hozzá.
A rendezvény elején Weninger Endréné Erzsébet és Weninger Nóra fogadta a vendégeket, és kínálta itallal őket, valamint egy-egy jövő évi „Montázsos” kártyanaptárral ajándékoztak meg mindenkit. Az üdvözlő szavak után Szeli Sára újságíró, előadóművész vette át a szót és moderálta a beszélgetést. Először egy rövidfilmet tekintettek meg Mari és István fiatalkorából, amikor elkezdtek nemezeléssel foglalkozni. Ez jó lehetőséget teremtett a további kérdezősködéshez.
A jóízű és vidám társalgás során megtudta a közönség, hogy Mari óvodapedagógus, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben pedig múzeumpedagógusként, múzeumi tanácsosként dolgozott 1982-97 között. 1998-tól szellemi szabadfoglalkozású textilművész.
Vidák István üzemmérnöki és óvodapedagógiai diplomával rendelkezik. Szellemi szabadfoglalkozású textilművész. Mindketten a hetvenes évek elején fellépő „nomád nemzedék” élcsapatához tartoztak, és a népművészet megújítását tűzték ki célul. Faluról falura járva gyűjtötték a tudást. 1972 és 82 között – az egész magyar nyelvterületet bejárva – kutatták és művelték a fazekasság és a kosárkötés különböző ágait. 1979 óta folyamatosan művelik és tanítják honfoglaló őseink hagyatékát, a nemezkészítést. Elindítói a hazai és a külföldi nemez oktatásnak is.
Tevékenységük hatása az archaikus kultúra terjesztésében napjainkra messze túllépte Magyarország, de Európa határait is. Eddigi munkásságukról számos tanulmányt és könyvet írtak: kosárkötés, játékkészítés, nemezkészítés, nemezsátor készítés, növényi festés, szövés-fonás, batikolás, ősi magyar minták értelmezése témakörökben (eddig összesen 43-at).
1972-82 között tagjai (alapító tagjai) voltak a Fiatalok Népművészeti Stúdiójának. Szintén alapító tagjai a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületnek és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének is. Több évtized alatt kifejtett alkotómunkásságukkal hivatásos területen is jegyzett művészekké váltak. 1986 óta tagjai a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének, mint textilművészek.
Amikor a nyolcvanas évek elején Kecskemétre települtek, közreműködtek a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely hagyományt és játékkultúrát terjesztő műhelyprogramjának kidolgozásában (1982-1997). Megteremtői a hazai játszóház programnak és a kézműves oktatásnak.
1984-ben Nemzetközi Nemezművészeti Világtalálkozót, 1985-88 között Nemzetközi Alkotótáborokat szerveztek Kecskeméten és Székekpusztán. Ez a négy év lett a nemezkészítés újrafelfedezésének és elterjesztésének kezdete a világon. Ezek anyagából számtalan alkalommal rendeztek kiállításokat, melyek célja a nemez hazai és külföldi megismertetése volt.
Ezt a sok információt a kérdésekre adott válaszokból tudhatta meg a közönség. Ízes magyar beszédük, mesélni való kedvük magával ragadta a résztvevőket is. István egy jót mókázott is: mindenki kapott egy darabka gyapjút, amelyből játékos mozdulatok kíséretével bajuszt sodorhatott magának. Közben – mint egy jó pedagógus – felállította és kissé megmozgatta a jókedvű közönséget.
Nagy Marinak és Vidák Istvánnak három gyermeke van, közülük ketten örökölték szüleiktől a nemezelés iránti érdeklődést. A harmadik gyermek közgazdász lett, Budapesten él, vele nem találkozhattunk, de Anna és bátyja, ifj. Vidák István örömmel vallott a nemezelés iránti szenvedélyéről. Elmondták, hogy sokféle használati tárgyat készítenek, s ezeket viszik vásárokra az országban sokfelé. A Budai Várban és részt szoktak venni a Mesterségek Ünnepén. Nekik is volt már számtalan kiállításuk, és nagyon szeretik, amit csinálnak. Nem hiába ők is a Népművészet Ifjú Mesterei.
Igen kedvesek, közvetlenek, vidámak és közlékenyek voltak a vendégek. Nem csak a meséjük volt színes, hanem a mutatóba hozott szépséges tárgyak is, amelyeket meg lehetett csodálni, fogni, próbálni. A Nagy-Vidák család élete csupa regény, telve kemény munkával, de szeretettel is egymás iránt, és alázattal a magyar népművészet iránt. Ők komplexen látják a magyar népművészetet, hiszen kutatják, művelik és tanítják, óvják és továbbadják a következő generációknak. A szép magyar nyelv használata éppúgy szívügyük, mint az építészet vagy az irodalom. István verset is mondott, a Csodafiú szarvast. Könyv nélkül.
Génjeikben, sejtjeikben hordozzák az élő népművészetet: itthon is, külföldön is előadásokat tartanak róla, kutatnak Indiában, Ázsiában a magyar eredetű vagy ahhoz hasonló népművészeti tárgyak és eljárások után. Új munkamódszereket, különleges technikákat fedeznek fel és adják tovább. Konferenciákat, világtalálkozókat tartanak, hogy tanuljanak és tanítsanak másokat. Könyveket írnak, tanfolyamokat tartanak, videó filmeket készítenek – mindezt azért, hogy a fiatalok megismerjék a múltjukat és büszkék legyenek rá.
Ezúttal egy valódi több generációs család volt a vendége a Montázsmagazinnak, akik egymástól öröklik a hivatás szeretetét, és ez által valamennyiünk számára példa értékű a munkájuk és személyiségük. Szeretetre méltó emberek.
