Budapest/Melbourne, 2016. január 15., péntek (MTI) – Melbourne-ben hétfőn elkezdődnek a küzdelmek a 104. ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az idei első Grand Slam-tornán, melynek 128-as főtábláján magyar részről csak Babos Tímea szerepel.
A világranglistán 59. Babos – aki tavaly a nyitókörben kikapott a cseh Barbora Zahlavova-Strycovától – a WTA-rangsorban 53. brit Heather Watson ellen kezd. A 23 éves rivális – a viadal honlapja szerint – ötödször szerepel az Australian Openen, ahol egyesben a 2013-as harmadik forduló volt a legjobbja, egyébként mindig a nyitókörben kiesett. Babos honlapja alapján a két játékos eddig négyszer találkozott egymással, s párharcukban 3-1-re Watson vezet.
„Azt gondolom, ez nem egy rossz sorsolás. Tavaly is játszottam Watsonnal, Cincinnatiben, abból a meccsből tudok erőt meríteni és tanulni is. Remélhetőleg sikerül egy nyerő taktikát felépíteni. Tudom, hogy jó játékos, sok jó eredménye volt már. De úgy érzem, én is jó formában vagyok. A sencseni verseny óta ismét sokat tudtam edzeni, hogy az Australian Openen is jó tudjak játszani” – nyilatkozott a honlapján a magyar teniszező.
Párosban Babos két éve nyolcaddöntős volt a horvát Petra Marticcsal, idén a szlovén Katarina Srebotnik oldalán indul.
A férfiaknál a világranglistán 193. Fucsovics Márton próbált szerencsét, de a selejtező első fordulójában búcsúzott, így tovább várat magára első GS-főtáblás fellépése.
Ami a női elitmezőnyt illeti, egyelőre nem sok jel utal a világelső és 21-szeres Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams címvédésére. A 34 éves amerikai sztár – aki tavaly négyből három GS-trófeát besöpört – sérülés miatt visszalépett a múlt heti Hopman Kupától, az évzáró WTA-világbajnokságon pedig fáradtság miatt nem szerepelt. Legutóbbi teljes mérkőzését a US Open szeptemberi elődöntőjében vívta, de így is utcahosszal vezeti a világranglistát.
A trónkövetelők közül a második román Simona Halep és a néhány napja szintén lábsérüléssel küszködő, harmadik spanyol Garbine Muguruza is megszerezheti első GS-serlegét Melbourne-ben, de a 2008-as bajnok orosz Marija Sarapovát, illetve a kétszeres győztes fehérorosz Viktorija Azarenkát sem szabad leírni. Utóbbi szombaton brisbane-i tornagyőzelmével jelezte, hogy ismét számolni kell vele.
A férfiaknál kisebb csoda lenne, ha nem védené meg címét a világelső Novak Djokovic. A szerbek ötszörös Australian Open- és tízszeres GS-bajnoka elképesztő fölénnyel vezeti az ATP-rangsort, tavaly 11 versenyen – köztük három Grand Slamen – diadalmaskodott, és 82 győzelem mellett mindössze hat meccset vesztett el. Idén már tornát nyert Dohában, a döntőben az egyre jobb formába lendülő Rafael Nadalt verte simán.
A további esélyesek közül a legtöbb reménnyel a világranglistán második, négyszeres döntős Andy Murray vághat neki a kéthetes menetelésnek, aki négy szettben kapott ki Djokovictól a tavalyi fináléban. Veszélyes lehet a szerbre a 2014-ben melbourne-i győztes Stan Wawrinka is, aki a múlt héten Csennaiban ünnepelhetett, továbbá a szintén svájci Roger Federer. A 34 éves, 17-szeres Grand Slam-győztes vasárnap alulmaradt Milos Raoniccsal szemben a brisbane-i döntőben, tavaly pedig már a harmadik fordulóban búcsúzott a Flinders Parkban, de négy bajnoki címe még most is sokra predesztinálja őt.
A melbourne-i hőségre való tekintettel 2015 óta már három befedhető stadion várja a közönséget, ugyanis a Rod Laver és a Hisense után a Margaret Court Arena is tetőszerkezetet kapott.
MTI 2016. január 15., péntek
(Kép forrása: Internet)