Február 5-én, 10 órai kezdettel rendezte meg a Kecskeméti Jogásznapot a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete, a Kecskeméti Törvényszék, a Közép-Magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a Kecskeméti Törvényszék Dísztermében.
Dr. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke, a MJE Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Dr. Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke megnyitotta az ülést, amelyen szakmai beszélgetést folytattak a „a költségvetési csalások közjogi és magánjogi vetületei“ illetve a „a közigazgatási eljárások jogorvoslati rendszere“ témakörökben.
Előadók: Dr. Vezekényi Ursula, a Kúria bírája, Dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke, Dr. Kopasz Zsolt, a Csongrád Megyei Főügyészség vezetője, Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, valamint Dr. Hegedűs Mihály, aki a Magyar Könyvvizsgálói Kamara oktatási alelnöke.
Az ülést Dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, a MJE Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnökhelyettese zárta.
Holnap, azaz február 6-án a Jogászbálon gyűlnek össze a szakma képviselői. Az est házigazdája Danyi Judit, akit a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntettek, és a Jászai Mari díjas Hegedűs Zoltán,a Kecskeméti Katona József Színház művészházaspárja.
Az ünnepségen a zenét a budapesti Mood For Dance zenekar szolgáltatja. Az est folyamán fellép a Story Ötcsillag és Zenthe-díjjal kitüntetett Gregor Bernadett színésznő és Csengeri Attila eMeRTon – díjas musical- és operettszínész.