Kezdőlap Diákélet Kirepültek a duális képzés első fecskéi

Kirepültek a duális képzés első fecskéi

A Kecskeméti Főiskola úttörő volt a duális képzés bevezetésében. Az országban először a Hírös Városban indult el az első évfolyam ebben a képzési rendszerben, melyben a hallgatók oktatása erősen gyakorlatorientáltan, az intézmény falain kívül is zajlik. A duális képzés keretein belül a diákok nagyjából fele-fele arányban töltik el tanulmányi éveiket az elméleti és gyakorlati tudás elsajátításával. A gyakorlat megszerzéséhez a helyet különböző cégek biztosítják és ösztöndíjjal támogatják a diákokat.

Február 27-én, szombaton, 10 órakor, a Kecskeméti Főiskola GAMF karán egy ünnepélyes diplomaosztó keretén belül vették át okleveleiket azok a hallgatók, akik az országban elsőként szerezték meg alapszakos diplomájukat duális képzési rendszerben.
Ebben az új oktatási formában közreműködött a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
Négy évvel ezelőtt huszonöt diák kezdte meg tanulmányaikat járműmérnöki alapszakon, akik közül most 17-en vették át diplomájukat. A hallgatók száma rohamosan növekszik, mára a főiskolán közel kétszáz hallgató tanul duális képzésben, öt alapszakon, mintegy harminc partnercéggel együttműködve.
Az eseményen beszédet mondtak dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, Sándorné dr. Kriszt Éva a magyar rektori konferencia társelnöke, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét város polgármestere és a Duális Tanács tagja, dr. Ailer Piroska a Kecskeméti Főiskola rektora és a Duális Tanács tagja, Hegmanné Nemes Sára a Kecskeméti Főiskola kancellárja, valamint Kovács Máté végzős járműmérnök hallgató.
Az eseményen jelen volt továbbá Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója, és a Mercedes gyár ügyvezető igazgatója, Kovács Tamás is.

További képek az alábbi linken elérhetőek:

https://www.facebook.com/marta.zimacsek/posts/10206811476619755