Kezdőlap Kecskemét Mosógép és bontókalapács

Mosógép és bontókalapács

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Vádemelési javaslattal zárult az eljárás.

Ismeretlen elkövető 2015. augusztus 6. 20 óra és 2015. augusztus 7. 11 óra 30 perc közötti időben Kecskeméten, a Kinizsi utca egyik ingatlanának nyitott kapuján bement és a szintén nyitott kamrából ellopott egy mosógépet.

A nyomozás során a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 17 éves helyi fiút. A fiatalkorú mivel ismeretlen helyen tartózkodott, körözését rendelték el a nyomozók. A rendőrök 2015. október 1-jén fogták el a fiút.

A fiatal továbbá megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy Kecskeméten, a Rávágy téren folyó munkálatok során 2015. szeptember 28. 16 óra 30 perc körüli időben az ott kihelyezett bontókalapácsot eltulajdonította.

Vele szemben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldték meg.