Kifosztotta alvó ismerősét
2016. március 3.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 1-jén 14 óra körüli időben a sértett meglátogatta mélykúti ismerőseit, ahol a fáradtságtól elaludt. Amikor néhány óra múlva felébredt, nem találta készpénzét és mobiltelefonját, vendéglátói azonban úgy nyilatkoztak, nem ők vették el az értékeket.
A helyi férfi 16 órakor a jánoshalmi rendőröktől kért segítséget, akik azonnal megkezdték az ügy felderítését. Az adatgyűjtések eredményeként a nyomozók beazonosították és 18 óra 40 perckor elfogták a 18 éves K. Norbertet, aki eltulajdonította elalvó ismerőse értékeit.
A mélykúti lakost kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
(A kép forrása: Internet)