Kezdőlap Események Bagi Béla, a nyugalom festője

Bagi Béla, a nyugalom festője

Kecskemét városa nem egy kiemelkedő alkotóval büszkélkedhet; közéjük tartozik a 2007-ben elhunyt Bagi Béla is, kinek emlékkiállítása mától megtekinthető a Hírös Agóra Kulturális Központban. A kiállítás megnyitója március 4-én, pénteken, 4 órakor zajlott. A köszöntőbeszédet Mák Kornél alpolgármester Úr tartotta, majd Kriskó János főiskolai docens is beszédet mondott, végül pedig a Bagi Béla életéről szóló kismonográfia szerzője, Balanyi Károly is felszólalt.

Bagi Béla festményei könnyen felismerhetők, ugyanis a művész egyedülálló, különleges hangulattal átitatott képei nem hasonlíthatók semmilyen más stílushoz. Alkotásának legfőbb ismérve volt, hogy kerülte az emberalakok, a mozgalmasság ábrázolását – helyette szép tájakat, impozáns épületeket keresett, hogy aztán saját látásmódja szerint, letisztultan, egyszerű formákba öntve adja vissza a természet szépségeit, és az emberi munka gyümölcseit. Festményeiben gyakran találkozhatunk a Kecskeméti látképpel, mivel szülővárosa egyike volt a művész kedvenc témáinak.

Élete rendkívüli események sorával volt kikövezve, beleértve a II. világháborúban átélt borzalmakat is. Mint megannyi tehetséges művész, ő sem tanulta a festészetet, autodidakta módon sajátított el mindent.
A kiállítás képeit az érdeklődők március 31-ig tekinthetik meg, minden nap 10 és 18 óra között a Hírös Agóra Kulturális Központban.