Kezdőlap Események Ifjúsági programok március – ELEVEN

Ifjúsági programok március – ELEVEN

Idén 10 éve, hogy működik az ELEVEN. Elsősorban Nektek, fia­taloknak (11-29 év) vagyunk elér­hetőek a Széchenyi városban. Ha szeretnéd idődet eltölteni egy jó, hangulatos, barátságos helyen, ahol, szakmai munkatársak felügyelete mellett, előzetes bejelentkezés nél­kül, ingyenesesen nyújtunk a sza­badidő hasznos eltöltéséhez kapcso­lódó tevékenységeket, programokat, akkor Nálunk a helyed. Gyere egye­dül vagy barátaiddal. Nálunk megva­lósíthatod ötleteid is.

ALAPSZOLGÁLTATÁSOK

  • Nyitott közösségi szolgáltatások (csocsó, ping-pong, társasjáték, számítógép használat)
  • Technikai segítségnyújtás (önéletrajzírás, fénymásolás, nyomtatás)
  • Szervezett foglalkozások, világ­naphoz, ünnepkörhöz, fiatalok igényeihez kapcsolódóan (Lányok napja, Kézműves)
  • Tematikus szombati napok (Sportnap, Nyelvi nap, Társasjáték klub)
  • Minden hónap utolsó péntekén partner szervezetként a Spartacus Sportkör és Közösségi Térrel megrendezésre kerül az Éjszakai Forgatag (éjszakai sportbajnokság)
  • Fogadunk önkénteseket és iskolai közösségi szolgálatosokat.

BEFOGADÓ TÉR SZOLGÁLTATÁS

Befogadunk csoportokat, közössé­geket saját szervezésű programjaik megvalósítására. Előzetes megbeszé­lés alapján, térítési díj ellenében tud­juk bérbe adni közösségi terünket. NYITVATARTÁSI REND

NYITOTT TÉR:

Csütörtök: 14:00-19:00

Péntek: 14:00-19:00

Szombat: 14:00-19:00

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Helyszín:

Kecskemét, Széchenyi sétány 11.

Telefon: +3676/320-377

E-mail: [email protected]

Facebook: Helpi/Eleven

Web: hirosagora.hu/helpi

 

MÁRCIUSI PROGRAMJAINK

 

  1. Március 3. BARBI PARTI 14:00-19:00

Közkívánatra újabb csajos nap, talpig rózsaszínben! Csupa nőcis dolog.

Amivel várunk: Zene, film, játék, beszélgetés…

 

  1. Március 4. DRÁMAJÁTÉKOK 15:00-17:00

A jelenlét, a beszédtechnika, a kon­centráció, az önismeret és az önkife­jezés fejlesztése drámajátékok segít­ségével, rendkívül vicces formában. Ez alkalommal a nemi szerepekhez kötődő témában tart foglakozást Tóth Ákos Károly (drámapedagógus).

 

  1. Március 5. KARAOKE 14:00-19:00

Ne csak a fürdőszobában mutasd meg a hangod. A szomszédok örömére itt van a lehetőség, hogy kiereszd a gőzt. Egy nap tele vidámsággal, jó hangulattal és társasággal!

 

  1. Március 10. BAD BOYS PARTI 14:00-19:00

Közkívánatra a fiuknak is kedvezünk. James Bond és a Szállító stílusában csupa meredek dolog (Slackline), játék, film, beszélgetés…

 

  1. Március 11. TAVASZI BRINGA SZERVÍZ 15:00-19:00

Péter és Ákos vezetésével, bringaápolás, tunningolás hisz itt a tavasz. Irány a természet.

Eszközöket, felszereléseket hozz magaddal!

 

  1. Március 12. FILM KLUB 15:00-19:00

Kalandozás régi klasszikusok és új film sikerek között!  Popcorn, mozi hangulat, utána beszélgetés.

 

  1. Március 18. DRÁMAJÁTÉKOK 15:00-17:00

A jelenlét, a beszédtechnika, a kon­centráció, az önismeret és az önkife­jezés fejlesztése drámajátékok segít­ségével, rendkívül vicces formában. Ez alkalommal a színház világába kalauzol, Tóth Ákos Károly (drámapedagógus).

 

  1. Március 19. BOLDOGSÁG VILÁGNAPJA 14:00-19:00

Közös alkotás, Kandós és Katedrás diákokkal farost lemezekre, festés, vegyes technikák.

Téma: Kinek mit jelent a boldogság?

 

  1. Március 24. HÚSVÉTI, TAVASZI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS 14:00-19:00

Újrahasznosított anyagokkal (tojástartóból virág zuhatag, nemezelés) öko dekor.

 

  1. Március 25. SZÍNHÁZI VILÁGNAP

Színházlátogatás, betekintés a kulisszák mögé! Ismerd meg a zsinórpadlást, a kelléktárat s hogy mi minden kell, mire összeáll az előadás.

Várjuk jelentkezésed üzenetben a Facebook Helpi/Eleven oldalon vagy személyesen!

 

  1. Március 25. ÉJSZAKAI FORGATAG 17:00-24:00

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében az Eleven Közösségi Tér együttműködésével. Asztalitenisz, csocsó és darts bajnokságok.

 

  1. Március 26. HÚSVÉTI, TAVASZI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS 14:00-19:00

Folytatjuk a 24.-én elkezdett munkákat. Téma továbbra is az újrahasznosítás.

 

  1. Március 31. FILMKLUB 16:00-19:00

Ez alkalommal a fiatalok választanak! J

Kalandozás régi klasszikusok és új film sikerek között!  Popcorn, mozi hangulat, utána beszélgetés.

 

 

ÚJDONSÁG!

 

TÁNC KLUB Dorkával, aki Budapestről érkezett hozzánk. Azzal a céllal, hogy gyerekeknek 8 éves kortól, fiataloknak 99 éves korig, majorette és társastánc (latin táncok) kategóriákban foglalkozásokat tartson.

Foglalkozásaink INGYENESek!

Hétfőnként:     16:30-18:30

Jelentkezés, információ: Romhányi Lesi Ferenc +3620/261-9966

 

A program változás jogát, minden esetben fenntartjuk. Az egyes prog­ramok részleteit keresd Facebook oldalunkon!

Facebook: Helpi/Eleven

(A kép forrása: Internet)