Kezdőlap Kecskemét Kecskeméti darabok a POSZT-ban

Kecskeméti darabok a POSZT-ban

Tizenhat előadás a versenyprogramban –

A kecskeméti Katona József Színház darabjai, a Tóték, és a Macska a forró bádogtetőn is szerepelnek a listán.

Budapest, 2016. március 7., hétfő (MTI) – Tizenhat produkció, köztük hét nagyszínpadi és kilenc stúdióelőadás került be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a nagyszínházi versenyprodukciók közé beválogatták a Nemzeti Színház Don Quijote-előadását (rendezte: Vidnyánszky Attila), a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháztól a Túl zajos magányt (Ivo Krobot), a Pécsi Nemzeti Színház előadásában A vágy villamosát (Rázga Miklós), a Radnóti Színház Lear királyát (Alföldi Róbert), a Vígszínház Istenítélet (A salemi boszorkányok) című produkcióját (Mohácsi János), az Örkény István Színháztól A Bernhardi-ügy című előadást (Ascher Tamás) és a Székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában a 12 dühös embert (Cserhalmi György).

A kamara- és stúdiószínházi előadások között szerepel a budapesti Katona József Színház Az olaszliszkai című produkciója (rendezte: Máté Gábor), a budaörsi Latinovits Zoltán Színház Liliomfi-előadása (ifj. Vidnyánszky Attila), a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Nemzeti Színház közös színrevitelében A gát (Bérczes László), a pécsi Harmadik Színház Piszkavas című produkciója (Vincze János), a tatabányai Jászai Mari Színház Tartuffe-előadása (Szikszai Rémusz), a Forte Társulattól A te országod (Horváth Csaba), a kecskeméti Katona József Színház két előadása, a Tóték (Rusznyák Gábor) és a Macska a forró bádogtetőn (Zsótér Sándor), valamint egyetlen határon túli előadásként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadása (Bocsárdi László).

A június 9. és 18. között zajló színházi találkozó versenyprogramjába a Magyar Teátrumi Társaság részéről Kiss B. Atilla, Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Színházi Társaság részéről pedig Sólyom András filmrendező válogatta az előadásokat.
Mint a közleményből kiderül, idén ismét a válogatók konszenzusa alapján kerültek be a versenyprogramba az előadások. Tavaly a 14 versenyelőadás közül 8-at közös megegyezéssel, 3-3 produkciót pedig külön véleményük alapján választottak be az akkori válogatók a versenyprogramba.macska

bsa \ kpt

MTI 2016. március 7.

(A kép forrása: http://kecskemetikatona.hu/hu/eloadasok/galeria.html )