Kezdőlap Események Közeleg a Víz Világnapja

Közeleg a Víz Világnapja

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz szerepének fontosságára életünkben. A cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Az UNECSO becslése alapján, amennyiben a népesség növekedése továbbra is ilyen drasztikus lesz, és nem változtatunk a környezetünkhöz való hozzáállásunkon 2050-re majdnem ötven országban szükséges lesz bevezetni a vízkorlátozást.

Kecskeméten is évről- évre számos program kötődik a víz világnapjához, például a Bácsvíz Zrt. 1994 óta rendez nyílt napokat a víz világnapja alkalmából. A tavalyi évben tartott kecskeméti világnapon rendezett programokon mintegy nyolcszázan vettek részt. Leginkább diákok érkeztek, de nyugdíjasok, és magánszemélyek is éltek az alkalom adta lehetőséggel. A nyílt nap résztvevőinek bemutatták a társaságnál alkalmazott korszerű, számítógépes technológiát, valamint a vízelosztást és a föld alatt található szerelvényeiket is. Megtekinthették a látogatók azt a különleges méréstechnikai járművet is, amely lehetővé teszi a feltárás nélküli hibahely keresést.

A Kecskeméti Fürdőben is számos programmal készülnek a Víz Világnapjára.

Március 21-27: (Hétfő- Vasárnap): Vizek és mesterségek – tájékoztató plakátok kiállítása a Kecskeméti Fürdő aulájában.

Március 22.(Kedd): Vízi fotó – Kecskeméti fürdő belépőjegyekért, Gyertyafényes termálfürdőzés a kültéri termál medencéjében 18 órától.

A program a Magyar Fürdőszövetség szervezésében kerül majd megrendezésre.