Kezdőlap Gazdaság NAK: jövő hétfőn is lehet még őstermelői igazolványt kiváltani és érvényesíteni

NAK: jövő hétfőn is lehet még őstermelői igazolványt kiváltani és érvényesíteni

 Budapest, 2016. március 17., csütörtök (MTI) – Jövő hétfőn, március 21-én még van lehetőség az új őstermelői igazolványok kiváltására, valamint a hatályos igazolványok érvényesítésére január 1-re visszamenőleg a falugazdászoknál, mert az eredeti határidő, március 20-a vasárnapra esik – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-vel.

A kamara felhívja a figyelmet a közleményben arra, hogy ezen a napon valószínűleg már csak azoknak lesz lehetősége az ügyintézésre, akik előre egyeztetett időponttal rendelkeznek.
A NAK ezért arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, minél hamarabb keressék meg falugazdászukat. A falugazdász-irodák többsége március 19-én, szombaton is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a kamara honlapján (www.nak.hu).
Nem kell kicserélniük igazolványukat azoknak az őstermelőknek, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki, mert az még hatályos, és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. között cseréljék ki – írják.
A NAK azt kéri, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 21. napján lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.
Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait. Ennek a táblázatnak kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet – áll a közleményben.

gde \ egr \ gry

MTI 2016. március 17., csütörtök

(Kép forrása: Internet)